Vágólapra másolva!
Közel négyszáz, 19 év alatti nevező pályamunkája közül választotta ki a zsűri a 21 legjobbat a 19 Szabadfogású Számítógép  2006 versenyen. Az ifjú indulók legjobb pályamunkái közt egyebek mellett otthon készített gyurmafilm, játékprogram, és profi kivitelezésű honlap is megtalálható. Nézze meg őket!
Vágólapra másolva!

A korábbi évekhez hasonlóan az idei megmérettetésre is gyakorlatilag bármilyen, számítógéppel készített ötlettel be lehetett nevezni: az egyetlen megkötés az volt, a pályázó ne legyen 19 évesnél idősebb. Mivel alsó korhatár nincs, a versenyre szánt munkák esetében a zsűri nem csak a technikai kivitelezés pontosságát vizsgálja, hanem az ötletesség is sokat nyom a latban az értékelés során. Az [origo] által is támogatott rendezvényen jól szereplők komoly nyereményekkel - többek közt egy éves ösztöndíjjal, laptoppal, játékkonzollal, illetve mobiltelefonokkal - gazdagodtak.

Hobbihonlap és otthoni rajzfilm

Idén összesen 363 versenyző 525 pályaművel versengett a 21 kiosztásra került díj valamelyikéért, a mezőny legfiatalabb résztvevője márciusban töltötte be hatodik életévét. Az indulók közt ezúttal is a fiúk voltak többségben, összesen 76 lány küldött be pályaművet, közülük ketten értek el helyezést is. A 2006-os szabadfogású versenyre a legtöbb nevezés vidékről érkezett, de sok munkát küldtek be Romániából és Szerbiából, míg Szlovákiából és az Egyesült Királyságból egy-egy indulót regisztrált a szervező C3 Alapítvány.

A 6-19 éves versenyzők legérdekesebb multimédiás alkotásaiból csemegézünk, nézze meg, mire képes az ifjúság a PC-vel!

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=3utlah6TxA4VyB03

Svindli - az egyik győztes animáció

Tavaly egy rajzoló robottal, idén a Hobbielektronika.hu honlappal pályázott a 18 éves Topor Zoltán, aki az [origo] havi százezer forintos, egy éves ösztöndíját megosztva nyerte el 16 éves versenyzőtársával. A másik nyertes Jurik Kristóf társaival a néhány sorral feljebb megnézhető, Svindli címet viselő animációjával nyerte el a zsűri tetszését. A rövidfilm az Égből pottyant mesék-hez hasonló, papírra rajzolt háttérre és figurákra építkezik, de profibb kivitelezésű a Levente Péter nevével fémjelzett régi gyerekműsornál, hiszen itt nem kezek mozgatják a figurákat, azok rajzfilmszerűen mozognak.

Zene hangszer nélkül

Hallgasson bele a Zajművekbehttp://www.origo.hu/attached/2006113006-audiotrack_06.mp3Letöltés mp3-ban

Egy noteszgéppel lett gazdagabb Ollári Szabolcs (17 éves), aki egy olyan zenei albummal indult a számítógépversenyen, melynek elkészítéséhez egyetlen hangszert sem használt. Ehelyett az album minden másodpercét digitálisan rögzített és manipulált zajokból - például víz loccsanásából, fémtárgy csengéséből - állította össze. A pályaműből kiválasztott egyik zeneszámot a baloldali linkre kattintva lehet meghallgatni.

Gyurmafilm a fotelből

A 12 éves Dombi Szabolcs Romániából küldte be testvérével, Botonddal közösen, otthon készített, Ki engedte ki a kutyuskákat? című gyurmafilmjét, amelyet otthon, egy videokamera segítségével képenkénti rögzítéssel készítettek el - derül ki a néhány perces produkció bakikat is felvonultató werkfilmjéből. A testvérpár munkáját a zsűri egy Xbox 360 játékgéppel honorálta.

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=1hIwWZXe2w6O75D4
A díjnyertes gyurmafilm

Profi videoklip a suliról

Profi kivitelezésű videoklipet készített az iskolai élet nehézségeiről Duszka Péter (18 éves) ötfős csapatával, melyet a zsűri egy Sagem mobiltelefonnal díjazott. Az AlterEgo című alkotásban az operatőr és a vágó is kitett magáért, a néhány perces filmben ugyanis számos olyan eszköz, effektus visszaköszön, amelyeket a zenecsatornákon sugárzott klipekből is ismerhetünk.

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=uvqA6E5H01jRcb0z
Nézze meg az AlterEgót!


Még egy gyurmafilm

Az idei évben sláger volt a gyurma, ezt az anyagot használta történetének megformálásához Czentnár Simon (15 éves) is, aki ugyancsak mobiltelefont vihetett haza. Míg a Dombi-testvérek gyurmafilmje képi világban, Simoné a hangokat tekintve erősebb: ebben az alkotásban nem csak háttérzene szól, a figurák lépéseit, tevékenységeit hangeffektusok is illusztrálják.

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=3DpRkwuL9KNLc36M

Történetek a gyurmakönyvből

Nyuszis rajzfilm

13 éves húgával együtt készítette a 15 éves Prokisch Dániel, az Egy kis séta című rajzfilmet. Az alkotásban kétféle technika elegyedik: a rajzolt mesefigurák digitalizált hátterek előtt mozognak, szinkronhangjaikat maguk a készítők adják. Nyereményük egy Microsoft egér, billentyűzet, illetve játékszoftverek.

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=ea8TYJ1n7z0J364y

Nyulas rajzfilm

Love Story 3D-ben
Gergó Márton tetszetős, háromdimenziós grafikai megjelenítést használó zenés animációt készített, amely egy rövid történetet mutat be. A 17 éves diák Love Story című munkája a szolid címére rácáfolva nem nyálas, rögtön az első másodperceiben kiadós káromkodás fogadja a nézőt. Ennek ellenére a pályamű profi munka, elkészítéséhez egy sor video-, hang-, és képszerkesztő, vágószoftvert kellett rutinosan használnia a készítőnek - T-Online honlapcsomag a jutalma.

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=iQ1ne6lkru295IXi

Nézze meg a Love Story-t!

Multiplayer Tetris és angyali zongora

A programok közül két 17 éves szerző munkáját emelnénk ki: Lipták György Cubes című demóját, illetve Gyökeres Vilmos Angyalok zongorája című vizuális zeneszoftverét. A program hasonló ötleten alapszik, mint a nintendós Electroplankton játék. Az egérkurzorral kattintva lehet benne csillagokat dobálni, melyek a zongora tasztatúrájaként funkcionáló felhőre zuhanva adnak mély vagy magas hangot attól függően, hogy a képernyő melyik oldalára esnek.

Forrás: [origo]
Töltse le az Angyalok zongoráját (zip fájl)

Nem rossz teljesítmény a 16 éves Dabóczi Gergely Tetrishez hasonló, ám szórakoztatóbb játéka, a Quatris sem. A játék a népszerű Tetris speciális klónja, mellyel akár két játékos is elszórakozhat. Elődjétől eltérően itt nem fentről lefelé potyognak, hanem középen tűnnek fel az alakzatok, melyeket a kurzormozgató, illetve az A, S, D, F gombokkal kell minél optimálisabban elhelyezni. A Quatris saját telepítővel rendelkezik, próbánk során az indítófájlt nem helyezte el a Start menüben, azt a Programok könyvtáron belül, a Quatris almappájában lehet megtalálni.

Forrás: [origo]
A Quatris letölthető változata

Kérjük olvasóinkat, vegyék figyelembe, hogy a letölthető szoftverek ifjú fejlesztők munkái, nem kereskedelmi forgalomban kapható szoftverek. Szerkesztőségi PC-inken ugyan nem akadt gondunk egyik programmal sem, de nem tudunk garanciát vállalni hibátlan működésükért.

Őket is érdemes megnézni

A fenti pályaművek mellett többek közt díjazta még a lányok közül a legjobb helyezést elérő 16 éves Molnár Luca fotómontázsát, a 17 éves Bene Tamás Molekuláris Elektrolizáló Berendezés nevű szimulátorát. Ugyancsak elismerésben részesült a főváros látnivalóit bemutató GAUSS Budapesten, illetve a Szmájli nevelde honlap: előbbi a 17 éves Szárnyas Gábor és barátai munkája, utóbbit pedig a 12 éves Borbély Zsófia hozta létre.


Ha a többi induló pályamunkáira is kíváncsi, ne habozzon felkeresni a <19 Szabadfogású Számítógép verseny hivatalos honlapját. Bár az idén csupán egyetlen versenyző pályázott hardverrel - egy családiház-formájú PC-házzal: ezt, és az ifjú pályázók egyéb munkáit a péntek esti díjátadót követően december 10-ig a Jövő Háza kiállításán is meg lehet tekinteni.