Netes könyvkeresőt indított a Microsoft

Vágólapra másolva!
A redmondi szoftvercég három nagy könyvtár anyagát tette elérhetővé az interneten, amelyet fokozatosan bővítenek majd.
Vágólapra másolva!

A Google után a Microsoft is elindította saját internetes könyvkeresőjét a Live.com keresőoldalon belül - adta hírül a BBC. A szolgáltatás a Live Search Books nevet kapta, jelenleg a British Library, valamint a kaliforniai és a torontói egyetem könyveinek anyagait lehet keresni benne. A szolgáltatást jövő év elején egészítik ki három további intézmény könyvtárának anyagával.

A kereshető állományban még csak szabadon felhasználható művek szerepelnek, de a redmondi szoftvercég a későbbiekben jogvédett anyagokat is elérhetővé tesz majd a szerzők engedélyével. Korábban hasonló projektje során a Google-nak sok kellemetlenséget okozott, hogy tömegével szkennelt be és tett kereshetővé jogvédett műveket, ezért a Microsoft képviselői most hangsúlyozzák: semmi ilyesmit nem tesznek.

Net helyett könyvben érdemes keresni

A könyvkereső mind a Live.com-ból, mind önálló aloldalon keresztül használható, és a későbbiekben szeretnék jobban integrálni a hagyományos webkeresővel. A szoftvercég szakemberei szerint ugyanis sok témában - például tudományos kérdésekben - nem az interneten található anyagok, hanem szakkönyvek adják a legrelevánsabb válaszokat a felhasználóknak. A Live Search Books segítségével nem csak a teljes állományban, hanem az egyes könyvek szövegében is lehet keresni.