Lenyomhatja riválisait a Nintendo

Vágólapra másolva!
Annak ellenére, hogy a Wii konzol csak télen került a boltok polcaira, a Nintendo játékgépéből majdnem feleannyit eladott, mint a rivális Microsoft az Xbox 360-ból - derül ki a VG Charts honlap statisztikáiból.
Vágólapra másolva!

A VGCharts.org adatai szerint a Nintendo 3,19 millió darabot adott el világszerte a Wii konzolból novemberben és decemberben. Ez csaknem feleannyi, mint amennyi a rivális Xbox 360 játékgépből fogyott január óta: a Microsoft gépéből 7,74 milliót vettek az idén. A harmadik új generációs masinából, a Sony Playstation 3-ból novemberi premierje óta csak 1,18 millió darab fogyott.

Az Egyesült Államokban az idén a legtöbb (2,49 millió darab) az Xbox 360-ból fogyott, a második helyen a Nintendo Wii áll 1,32 milliós eladásaival, míg a PS3-ból 0,7 milliót vettek az idén. Japánban ezzel szemben a Wii a legnépszerűbb (1,01 millió darabot adtak el belőle), a PS3-ból 0,48 milliót adtak el. A szigetországban az Xbox 360-nak volt a legrosszabb a fogadtatása: egy év alatt csupán 300 ezer kelt el belőle. A világ egyéb részein egyelőre az Xbox 360-at használják a legtöbben (2,49 millió eladott konzol), a Wii-ből 0,86 darab kelt el, míg a PS3-at márciusig Japánon és az USA-n kívül nem is lehet kapni.

Ugyancsak a Nintendo arat a leginkább a hordozható játékgépek piacán: DS nevű, duplaképernyős masinájából az idén világszerte 35,03 millió darab kelt el a VG Charts adatai szerint, míg a rivális Sony PSP-ből 18,87 millió darab fogyott.