Indul a kotyvasztás a high-tech műhelyben

Vágólapra másolva!
Visító répák, több felhasználós érintőképernyő és a várost behálózó mobilos üzenőfal - többek közt ezeket láthattuk a Kitchen Budapest délelőtti bemutatóján. A város új kutató- és alkotóműhelye hivatalosan szerdán este nyitja meg kapuit.
Vágólapra másolva!

Akinek van egy eredeti ötlete a művészet, a technológia, az új média területén, vagy leginkább metszetében, és szeretné megvalósítani, de nincs meg hozzá a megfelelő tudása vagy eszközei, az itt megteheti - nagyjából ez a KiBu, vagyis a Kitchen Budapest lényege. A Magyar Telekom támogatásával létrejött intézménybe kétfordulós pályázattal lehet bekerülni, tudtuk meg Somlai-Fischer Szabolcs programigazgatótól.

A műhelynek jelenleg körülbelül 20 fős kutatógárdája van, akik javarészt diákok, képzettségüket illetve orientációjukat tekintve pedig mérnökök, informatikusok, építészek, művészek, társadalomtudósok, dizájnerek vegyesen. A KiBu lényege ugyanis az, hogy az oda bekerülő fiatalok egymást segítve, tudásukat és ötleteiket egymásnak átadva valósíthassák meg projektjeiket.

Kék pontok a városban

A megnyitó napjára a kutatók néhány már most is futó projektet mutattak be, illetve látványos installációkat készítettek. Elsőként a BlueSpot nevű mobilos üzenetküldő rendszert ismerhettük meg, amely ugyan korábban indult, mint a KiBu, ám a szervezők felkarolták a kezdeményezést. A BlueSpot a város különböző pontjaira - jellemzően szórakozóhelyekre, éttermekbe - kihelyezett Bluetooth-os elérési pontokból áll, amelyekre egy, a mobiltelefonra letöltődő javás alkalmazás segítésével lehet csatlakozni.

Forrás: [origo]
Balra a BlueSpot, jobbra a mobilos alkalmazás (még több kép)

Az egyes pontok az interneten keresztül kommunikálnak egymással, a felhasználók pedig nyilvános üzeneteket küldhetnek rajtuk egymásnak, vagy felvéshetik mondandójukat az adott hely "faliújságjára" a később érkezőknek. A BlueSpot mobilos alkalmazása térképen jelzi, hogy mely pontok körül a legaktívabbak az emberek. A tesztelés alatt álló rendszert egyelőre csak Budapesten, a város egy jól körülhatárolt területén belül üzemeltetik a fejlesztők - tudtuk meg Kangyal Andrástól, a projekt egyik vezetőjétől. Ennek oka az, hogy a működéséhez kapcsolódóan nyelvi kutatást is folytatnak: a BlueSpoton küldött üzenetek tartalmát elemezve azt szeretnék meghatározni, hogy mely témák kapcsolódnak egy-egy területhez.

Jó helyek a mobilon

Egy másik, immár teljes egészében kibus mobilprojektet is megismerhettünk a CityScout formájában. Az alkalmazás a már általunk is bemutatott Jo-hely.hu adatbázisából gyűjti ki a felhasználó közelében lévő, a szájt térképén bejelölt pontokat - sajnos jelenleg csak a legújabb Nokia mobilokkal használható. Ezekről egyelőre igen kevés információt mutat, azonban ha az embernek megtetszik egy hely, akkor a telefonra lekérhet egy miniatűr Yahoo Maps-térképrészletet, amelynek alapján eltalálhat a csillaggal megjelölt pontra.

Forrás: [origo]
A Jó hely mobilon (még több kép)

Sajnos az alkalmazást nem tudtuk kipróbálni a szintén a megnyitón bemutatott vezeték nélküli tárcsás telefonon, mivel ennek nem volt látható kijelzője, de beszélni lehet rajta - bár be kellett építeni néhány rejtett extra kapcsolót a készülékbe például a hívás indításához, illetve az elrontott szám törléséhez. A tárcsázás elsőre nekünk sem ment tökéletesen, hiába, elszoktunk már ettől a régi megoldástól.

Érintőképernyő házilag

A miniatűr kijelzőn látható fejlesztéseknél jóval látványosabb volt a kibusok paravánra kifeszített, házi készítésű érintőképernyője, amelyet egyszerre több ponton is lehet nyomkodni - vagyis két kézzel lehet dolgozni rajta, vagy egyszerre akár több felhasználó is böködheti. A bemutatón csupán látványos hangos-képes interaktív installációk futottak a 2x1 méteres felületen, azonban "élesben" például videovágásnál vagy képszerkesztésnél lehet hasznos a többkezes munka lehetősége. Mi különösen szórakoztatónak találtuk, hogy a számítógép, projektor és infravörös érzékelők felhasználásával összerakott készüléket egy létrára eszkábálták rá készítői.

Forrás: [origo]
Érintőképernyő házilag (még több kép)

A bemutatón láthattuk az [origo] híreiből összeállított celebrity-térképet is. A készítők a cikkekben előforduló neveket bányászták ki egy szoftver segítségével, és ebből rajzolták meg a hírességek kapcsolati hálóját, ábrázolva nevük előfordulási gyakoriságát is. A Kitchen sarkában lévő konyhát pedig egy részben interaktív installációval dobták fel a szervezők: az előre programozott dallamra csattogó kávéfőzők és automatikusan keverő fakanál adta meg az alapzajt az érintésre sípoló répák kórusának.

Nyilvános események is lesznek

A KiBu délelőtti sajtóbemutatónál ünnepélyesebb megnyitója ma este lesz, amikor beüzemelik a Ráday utcában található műhely külső, ledes futófényeit is, amely üzenőfalként működik majd az esemény alatt. A falon a Kitchen honlapján - www.kitchenbudapest.hu - beküldött üzenetek futnak majd végig. A műhely a tervek szerint a kutató-fejlesztőmunka mellett workshopoknak, előadásoknak és kiállításoknak is helyet ad majd.

Az [origo] kiadója a T-Online Magyarország Zrt., amely a Magyar Telekom csoport tagja.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!