Eltűnt, majd megkerült az EMMA

Vágólapra másolva!
Megszűnt, majd néhány nap múlva újra működött a hazai munkaügyi adatbázis.
Vágólapra másolva!

Az egységes magyar munkaügyi adatbázis - ismertebb nevén az EMMA - január 1-jén üzemeltetőt váltott. Korábban az Állami Foglalkoztatási Szolgálat (ÁFSZ), 2007-től azonban már az APEH fennhatósága alatt működik a nyilvántartás. Az EMMA egyik fontos szolgáltatása, hogy előzetes regisztráció után a munkavállalók is lekérdezhetik, hogy munkahelyükön bejelentették-e őket, s ha igen, a bejelentéskor mekkora fizetést vallott be munkáltatójuk. Sajnos a menet közbeni változásokról az EMMA már nem tájékoztat - így arról sem, hogy a munkáltató fizeti-e a járulékokat a dolgozója után.

Meglepő módon az EMMA nem része a magyarország.hu-n elérhető elektronikus kormányzati szolgáltatásoknak - bizonyára ezért is tűnt el az adatbázis az internetről néhány napig. Mind a magyarország.hu, mind az ÁFSZ az EMMA szolgáltatás megszűnéséről tájékoztat, ez azonban nem igaz: az adatbázis elérhető a www.emma185.hu címen, és a munkavállalók továbbra is lekérdezhetik adataikat.