Éles helyzetben is megállta a helyét a Tetra

2007.02.06. 18:09

Már működik, s az augusztusi és októberi rendkívüli események idején is jól vizsgázott a rendőrségnél az egységes digitális rádiótávközlő rendszer - azaz az edr. A testület bemutatóján mi is kipróbáltuk az  URH-adóvevőket váltó Tetra-készülékeket.

Számos közbeszerzési eljárás több fordulatát, a résztvevők háttérben folyó harcát, fellebbezéseket és döntőbizottsági ítéleteket maga mögött tudva tavaly elindult Magyarországon is a Tetra-technológiára alapuló edr. Az egységes, minden szolgálat által használható rendszer kiépítésének gondolata hozzávetőleg 15-20 éve merült fel, és végül 9 hónap alatt valósult meg. Ez a technológia váltja fel a korábbi URH-rendszereket - igaz, csak apránként, hiszen egyelőre még csak a fővárosi rendőrségnél működik az edr, a mentőknél és a tűzoltóknál pedig e pillanatban még csak egy-egy készülék található.

Kapcsolat a készenléti szervek között

Összesen 11 készenléti szerv (az árvízvédelemtől kezdve a titkosszolgálatokon át a katasztrófavédelemig minden segítségnyújtásra és kárelhárításra szakosodott szervezet) legfeljebb 42 ezer rádiója működhet majd a Tetra jóvoltából. A korábbi, URH-s szisztémákhoz képest a legnagyobb változás, hogy ezek a szervezetek egymással is közvetlenül tarthatják a kapcsolatot, nem kell a diszpécserükön keresztül üzengetni, ha ugyanazon a helyszínen, de hallótávolságon kívül dolgoznak az egyenruhások.

Forrás: [origo]
Nem mobil, TETRA-készülék (még több kép)

Az igéret szerint ezekkel a rádiókkal több helyen tarthatják egymással a kapcsolatot a szervek munkatársai - nem csak a korábbi URH-hoz, de a mobiltelefonhoz képest is. Például míg helikopteren a mobiltelefon már nem nagyon működik, a Tetrát használók akár az 1 kilométer magasan repülő légijárművel is forgalmazhatnak, s működnek a rádiók a metró alagútjaiban is.

Egy életből vett példával illusztrálta a Tetra előnyeit Óberling József ezredes, az autópálya-rendőrség parancsnoka az edr hivatalos elindulása kapcsán rendezett sajtótájékoztatón. Mint mondta: egy, az M1-es autópályán tavaly decemberben történt tömeges baleset olyan nagy kiterjedésű volt, hogy a helyszín két szélén álló rendőr és tűzoltó csak diszpécserszolgálatukon keresztül tudta tartani egymással a kapcsolatot. A kár felszámolását is gyorsíthatta volna, ha akkoriban már közvetlenül tudnak egymással forgalmazni.

Már élesben is használták

Az edr élesben már működik egy ideje, de az első igazán nagy megmérettetése a tavaly augusztus 20-iki viharban volt. Ekkor már a rendőrség használta, s mint elmondták: egyetlen átjátszóállomás egy-két perces zavarán kívül állta is a próbát a rendszer. Mivel sem a tűzoltóknál, sem a mentőknél akkoriban még nem volt ilyen készülék, ezért a rendőrök adtak egy-egy darabot a helyszínen tartózkodó kollégáiknak, hogy legalább ennyivel felgyorsítsák az információáramlást.

Forrás: [origo]
A szürke típusban GPS is van (még több kép)

Az edr másik nagy újdonsága egyébként abban rejlik, hogy egy meglehetősen összetett jogosultsági rendszert állíthatnak be a diszpécserek - akár az egyedi rádiókészülékekre is lebontva. Ez azt jelenti, hogy ha engedélyezve van, akkor a Tetra-készülékről fel lehet hívni bármilyen mobil- vagy vezetékes számot, vagy akár a többiek rádióforgalmazását felülírva parancsnoki utasítás is adható - mindez csak attól függ, kinek mihez van jogosultsága.

Szintén el nem hanyagolható előny - amiről a sajtótájékoztató helyszínén megkérdezett járőrök számoltak be -, hogy míg a korábbi URH rendszereknél az sem volt biztos, hogy a fővároson belül Rákoskeresztúrról Óbudára elért egy üzenet, az edr-en belül kipróbáltak egy Nyíregyháza-Budapest távolságot "átrádiózni", és ez sikeres volt. Nem mellékes továbbá, hogy az újfajta készülékeken zajló kommunikációt nem lehet lehallgatni, míg a hagyományos URH esetében ez akár boltban szabadon megvásárolható eszközökkel is lehetséges volt.

Forrás: [origo]
TETRA-készülék az autós URH helyén (még több kép)

Olyan, mint egy mobil

A TETRA-készülékek kinézetre nagyban hasonlítanak a hagyományos mobiltelefonokhoz, bár zömök antennájuk van, s kissé nehezek. A rendőrségnél kétféle típust fognak bevezetni: a szürke "parancsnoki" típust GPS-navigátorral is felszerelik,  mely révén használójának mozgását követni tudják a diszpécserközpontból. Térképes útvonalrajzot ugyan ez sem kínál, de egy megadott pontra az iránytűhöz hasonló módon elnavigálja használóját.

Műholdas navigáció nélküli típussal szerelik fel az utcai szolgálatot teljesítő járőröket - ez a készülék az általunk megkérdezett egyenruhások szerint egy töltéssel még intenzív használat mellett is bírja a strapát a szolgálat teljes ideje alatt is -, azaz mintegy tizenkét órán keresztül. Ha valamilyen okból megszakadna a kapcsolat a központtal, az eszközöket alternatív üzemmódba is át lehet kapcsolni, ekkor az egymás közelében lévő adóvevőkkel a CB-rádióhoz hasonlóan lehet kommunikálni.

Az újfajta eszközöket nagyméretű oldalsó gombokkal is felszerelték, amelyet akár kesztyűben is meg lehet nyomni, s minden fontos funkció elérhető róluk. Ugyanakkor az  speciális kiegészítők - például az egyenruhára, a fej közelébe tűzhető mikrofon - még hiányoznak. Hamarosan a rendőrautókba szerelt URH-adóvevőket is tetrásokra cserélik - ezek tudása nagyjából megegyezik hordozható társaival, s szintén lehetővé teszik a diszpécser számára, hogy nyomonkövesse a rendőrautó helyzetét.

Nem olcsó

A kiépítés összegét a sajtótájékoztatón nem közölték, azt azonban igen, hogy évi 11,2 milliárd forintot kap az a konzorcium, amelyik üzemelteti a hálózatot. Ezért az összegért üzembiztosan kell működtetnie a 227 bázis-, és az 5 mobilállomást. Egyetlen GPS-es készülék ára 200 ezer forint, amit a MEH reményei szerint a széttagoltabb szolgálatok (például az önkormányzati tűzoltóságok) központosítva szereznek majd be.