Pedofilok elleni hajtóvadászat Ausztriában

Vágólapra másolva!
Hetvenhét ország közel két és fél ezer gyanúsítottja ellen nyomoznak abban az internetes gyermekpornográfia-ügyben, amelyről szerdán adott hírt az osztrák belügyminiszter.
Vágólapra másolva!

Günther Platter Bécsben sajtóértekezleten számolt be arról, hogy egy ausztriai internetes cég szerverén - a tulajdonos tudta nélkül - videós adattárakat hoztak létre, amelyeken a kiskorúakkal szembeni legsúlyosabb szexuális visszaélések felvételei láthatóak. A szervernek ezt az adatbázisát 24 óra alatt több mint 8 ezerszer keresték fel internetezők. A belügyminiszter szerint az adatbázis létrehozásával kapcsolatban 23 osztrák állampolgár ellen indult nyomozás, míg az FBI 600 gyanúsított ellen vizsgálódik az Egyesült Államokban, a német hatóságok pedig 400 ember ellen nyomoznak. Az osztrák hatóságok által közzétett részleges listán Magyarország is szerepel azon országok között, ahol gyanúsítottak letöltöttek gyermekpornográfiát tartalmazó anyagokat, de az nem derül ki, hány gyanúsítottról van szó.

A 23 osztrák gyanúsított közül 18-an már beismerő vallomást tettek. Az osztrák rendőrök az ügyben 31 számítógépet, 7 laptopot, 23 külső adattárolót, több mint ezer DVD-t, közel másfél ezer hajlékony lemezt és több mint 200 videokazettát foglaltak le. A gyermekpornográf anyagok mennyisége 4 millió oldalnyi A4-es formátumú papírlapnak felel meg. Az osztrák gyanúsítottak között tanuló, diák, hivatalnok és nyugdíjas is van - jelentették be a sajtóértekezleten.