2007 legyen a gyermekbarát internet éve

Vágólapra másolva!
Az idén meghirdetett Gyermekbarát internet éve program célja a gyermekbarát tartalomfejlesztés támogatása - tájékoztatta a Magyarországi Tartalomszolgáltatók Egyesülete (MTE) az MTI-t.
Vágólapra másolva!

A program keretében az MTE meg kívánja nyerni a jelentősebb hírközlési, informatikai, valamint médiapiaci szereplőket, hogy támogassák a kezdeményezést, akár saját webes jelenlétük gyermekbarát tartalommal történő bővítésével, akár azzal, hogy közreműködnek művelődési és közintézmények - úgy mint múzeumok, színházak - gyermekeknek szánt tartalmainak és szolgáltatásainak a fejlesztésében - olvasható a közleményben.

Az MTE emellett fontosnak tartja az állami és piaci szereplők közös fellépését, illetve a hatékony önszabályozást - fűzték hozzá. Az elképzelések szerint a tartalomfejlesztés a leginkább érintettek, az internet iránt érdeklődést tanúsító gyerekek és fiatalok bevonásával történne. Mint írják, az eddiginél nagyobb hangsúlyt kell fektetni arra, hogy minél több értékes, gyermekeknek szánt magyar nyelvű tartalom legyen elérhető a világhálón.

Erre azért van szükség, mivel az internet felhasználói között egyre jelentősebb számban találhatók gyermekek. Ez jelzi azt is, hogy a tartalomszolgáltatóknak hatalmas a felelősségük a felnövekvő generáció internetes szokásainak kialakításában. A felmérések szerint a televíziós főműsoridő jórészt megegyezik az internetezés legaktívabb idősávjával, sőt a 19 év alattiak már inkább az internetet választják.

Az MTE, a Minimax, valamint az egyszervolt.hu által indított Gyermekbarát internet éve program előkészítése 2006-ban kezdődött el. Első akciója egy honlap-minősítési rendszer bevezetése volt, melynek célja az internet-használattal kapcsolatos félelmek, negatív attitűdök csökkentése, valamint a gyermekek számára fenntartások nélkül ajánlható digitális tartalmak fejlesztése és terjesztése.