Az APEH is keresi a kalózszoftvereket

Vágólapra másolva!
Eddig csak elvben, a jövőben azonban már gyakorlatban is foglalkozhatnak az APEH revizorai a vállalkozóknál, vállalkozásoknál használt szoftverek jogtisztaságával.
Vágólapra másolva!

Az üzleti szoftverszövetség (BSA - Business Software Alliance) és az APEH között ma kötött együttműködési megállapodás értelmében az adóhatóság ellenőreit a jövőben a BSA segíti eligazodni a szoftverlicenceléssel kapcsolatos kérdésekben. Ennek eredménye lesz, hogy az APEH ellenőrzése során rákérdezhet a használt szoftverek jogtisztaságára, s ha visszaélésre bukkan, hivatalból feljelentheti a vállalkozást, vagy a vállalkozót.

A visszaélés is adótitok

Szikora János, az APEH elnöke mai sajtótájékoztatóján két dolgot hangsúlyozott: az egyik, hogy adóellenőrök nem fognak ellenőrzést tartani csak a szoftverek miatt. Ha egyébként is revíziót tart az APEH, annak keretén belül kérdezhetnek rá a szoftverekre. Kiemelte továbbá: az adóellenőrzés során megállapított visszaélés éppúgy az adótitok részét képezi, mint a vállalkozás egyéb pénzügyi mutatói, így sem a BSA-nak, sem más civil szervezetnek információt nem az a hivatal arról, mit talált. Ám ha bűncselekményre utaló jeleket észlel, a rendőrségnél, vagy a vám- és pénzügyőrségnél feljelentést tesz.

Ezzel tulajdonképpen a tilosban járó vállalkozók rosszabbul járhatnak: ha a BSA leplezi le valahol, hogy a szoftverek alternatív beszerzési forrásból származnak, sokszor előfordul, hogy ajánlatot tesz: a licencdíjak utólagos megfizetésével elkerülhető a hatósági hercehurca. Ám ha a rendőrséghez, vagy a fináncokhoz kerül az ügy, megállíthatatlanul beindulnak a hivatal fogaskerekei.

Mindenki, akinek adószáma van

Mint Szikora János elmondta: az APEH-nek a feladatai közé tartozik, hogy az államháztartási bevételeket biztosítsa, illetve növelje. Ennek keretében vizsgálhatnak egy vállalkozásnál gyakorlatilag bármit, így az immateriális javak közé sorolt szoftverek nyilvántartását, leltározását is. Ha ugyanis egy szoftvert feketén futtatnak, akkor nyilván az állam is elesett a vásárlás forgalmi adójától, ezért az APEH-nek érdeke az illegálisan használt szoftverek használatának felderítése is.

Újságírói kérdésre az adóhatóság elnöke elmondta: az ellenőrzésre azok számíthatnak, akik egyéb vonatkozásban is az APEH látókörébe kerülnek: vállalkozások, vállalkozók, vagyis az adószámmal rendelkezők. Az APEH elnöke elmondta: az adóbevallás évének utolsó napjától kezdődő 5. év végéig kötelesek megőrizni a vállalkozások a bizonylataikat, így a szoftvervásárlás számláit is. (Ez a gyakorlatban éves bevallás esetén hét, negyedéves bevallásnál hat éves megőrzést jelent.)