Rákaptak a webkettőre a rendőrök is

Vágólapra másolva!
A hivatalos szervek is rákaptak az új generációs internet-szolgáltatásokra: az amerikai és kanadai rendőrség már a YouTube és a MySpace segítségével üldözi a bűnt.
Vágólapra másolva!

Az új generációs - avagy webkettes - alkalmazások lényege, hogy a közösségre épülnek, azaz a felhasználók közreműködnek a tartalom létrehozásában. Ezen az elven működik például a YouTube videomegosztó portál, ahol a felhasználók maguk töltik fel a felvételeket. Az egyik nagy port felkavaró videón az FBI - a szövetségi rendőrség - két tagja látható, amint intézkedés közben kegyetlenkedik egy gyanúsítottal. Több százezren látták a felvételt, a két FBI-alkalmazott pedig a YouTube-nak köszönhetően igencsak kellemetlen helyzetben találta magát. Nem ez az egyetlen ilyen eset - egyre több rendőr igyekszik azonban megfordítani a trendet és a bűnüldözés szolgálatába állítani a webkettes alkalmazásokat.

Gyilkos a képernyőn

Először a kanadai rendőrség lépett: tavaly az Ontario állambeli Hamiltonban egy hiphop koncerten verekedés tört ki és egy fiatal férfi meghalt. A gyilkosság lehetséges szereplőit megörökítő biztonsági kamera-felvételt felrakták a rendőrségi honlapra, az egyik munkatárs, Jorge Lasso azonban feltöltötte a YouTube-ra is, gondolván, hogy a fiatalok körében rendkívül népszerű portálon többre jutnak a 72 másodperces anyaggal. A felvételt több mint 35 ezren látták, a tettes pedig két héten belül meg is került. Igaz, magától jelentkezett, Lasso szerint azonban ebben nagy szerepe volt a YouTube útján "kibővített nyilvánosságnak."

Miután kattant a bilincs a tettes csuklóján, Lasso eltávolította a felvételt a YouTube-ról, de egy másolat továbbra is látható a fájlmegosztón. A Der Spiegel című hamburgi hetilap honlapján megjelent cikk szerint ez jól mutatja a webkettes nyilvánosság árnyoldalát, az ilyen felvételek ugyanis sérthetik az áldozatok, a vétlen résztvevők, de még a bűnözők személyiségi jogait is. A tavalyi eset óta már több súlyos bűntény tisztázódott a YouTube segítségével, Jarrard Copeland amerikai rendőr Arkansas államból pedig továbbfejlesztette a módszert: a MySpace nevű közösségi portálon ugyancsak biztonsági kamerák felvételeit felhasználva személyes oldalt hozott létre egy ismeretlen bűnözőről, aki január óta sorozatban rabolja ki az arkansas-i bankfiókokat.

Barátom a bankrabló

A nyitólapra belépve felcsendül a Mission Impossible című James Bond opusz főcímzenéje, a háttérkép dollárkötegeket ábrázol, a "magamról" című rovat pedig a Do You Know Me? (Ismersz engem?) kérdéssel indul. A bemutatkozásból kiderül például, hogy "mindig kis kaliberű pisztolyt használok", és "a nyakamon és az alsó állkapcsomon feltűnő sebhely látható." Copeland hivatalos felhívásban szólítja fel a honlap látogatóit, hogy akinek bármilyen információja van a rablóról, értesítse a rendőrséget.

A fotótárba a biztonsági kamerák felvételeinek állóképeiből készült válogatás, és Copeland mindegyikhez apró kommentárt is írt. Az egyik szerint "ezen a képen a Fort Smith-i bankot rámolom ki éppen... nagyon menő vagyok!" Copeland nem bőszíteni, hanem elfogni akarja a bankrablót, bár könnyen lehet, hogy ha "kellően felidegesítik a képek, hibát követ el és lekapcsolhatjuk." Egyébként pedig "aki ismeri a tettest, a képekről felismeri, és remélhetőleg fel is hívja a rendőrséget" - mondta el a rendőrőrmester.

A bankrabló még szökésben van, Copeland ötlete viszont hatalmas siker: néhány hét alatt 700 barátra lelt a MySpace-profil. A közösségi portál felhasználói nem fukarkodnak a dicsérettel, és többeket annyira magával ragadott az ötlet, hogy nagyüzemben továbbítják a körözési felhívást, függetlenül attól, hogy Arkansas-ban élnek-e vagy sem. Így például az egyik hozzászóló megjegyezte, hogy "Mindenkivel kerestetni fogom, akit csak ismerek New Yorkban. Nem menekülhet a gazember."

MTI - [origo]