Vágólapra másolva!
A jó egy évtizede "feltalált" virtuális állatkák ötletgazdája és gyártója elérkezettnek látta az időt, hogy mobiltelefonra költöztesse a lényeket.
Vágólapra másolva!

Emlékeznek még a kulcstartó-szerű miniatűr szerkezetekre, amelyek folyadékkristályos kijelzőn jelenítették meg a bennük "élő" virtuális állatkát? A tamagocsi gyártója, a japán Bandai a PC World híradása szerint feltámasztani készül az egykori őrületet, mégpedig mobiltelefonon.

A cég nyáron dobja piacra az elsősorban gyerekeknek tervezett tamagocsi-mobilokat, amelyeken ugyanúgy kell majd gondozni és szeretgetni a kis digitális lényeket, mint egykor a különálló játékon. Maguk a tamagocsik szoftver formájában lesznek jelen a telefonokon, amelyet a korábbi verzióhoz képest feljavítottak - bár az egyelőre nem derült ki, hogy miben -, és ahogy azt kell, színes háttérképeket is le lehet majd tölteni hozzájuk. Ennek köszönhetően valószínűleg nem kell majd lecserélni a mobilt, ha a rajta élő virtuális lény valamilyen okból elpusztul, mivel ezt minden bizonnyal meg lehet majd oldani egy szoftverfrissítéssel.

A színes készülékeket száz dolláros áron vásárolhatják majd meg azok, akiket nem zavar, hogy két hívás között a készüléken prüntyögő kis állatkát kell majd babusgatniuk. A tamagocsi fénykorában természetesen hazájában, Japánban volt igazán népszerű, bár Magyarországon is létesült temető az evilági adathordozójukról eltávozott virtuális lények számára. Sőt, a Gizmodo blog egyik hozzászólása szerint még ma, több mint egy évtizeddel a tamagocsi-őrület után is jól fogynak a készülékekhez gyártott akkumulátorok.