Zaklatás miatt zárkózott be egy sztárblogger

Vágólapra másolva!
A technológiai blogot író Kathy Sierra durva fenyegetéseket kapott az interneten, ezért egy időre felhagy az írással, sőt, ki sem mozdul otthonából.
Vágólapra másolva!

A programozóként, szakkönyvek szerzőjeként és játékfejlesztőként és bloggerként is közismert hölgy először csak Passionate című blogjának hozzászólásaiban, később más, többek közt ismert bloggerek által jegyzett (és azóta az internetről eltüntetett) oldalakon kapott fenyegetéseket. Az online zaklatás ezen formája nem ismeretlen, Sierra azonban annyira kiborult a többek közt szexuális erőszakra való utalásokat is tartalmazó írásokon és képeken, hogy egy időre lemondta minden nyilvános szereplését, és bezárkózott otthonába, amiről legutóbbi bejegyzésében adott hírt.

Az önszabályozás lenne a megoldás?

Bár sokan úgy vélik, az online közszereplőnek számító sztárbloggereknek el kell tűrniük az ilyesfajta zaklatást, többen is úgy vélik: ideje tenni valamit a jelenség ellen. Robert Scoble, a Microsoft volt bloggere például úgy fejezi ki szolidaritását, hogy egy hétre ő is elhallgat internetes naplójában. Scoble szerint a bloggereknek már csak azért sem szabad eltűrniük az ilyesmit - főleg bloggertársaiktól nem -, mert olyan szintű nyilvánosság előtt élik az életüket, mint nagyon kevesek.

A neves informatikai médiacég alapítója, Tim O'Reilly a BBC beszámolója szerint egyenesen a bloggerekre vonatkozó viselkedési normák szabályozását kezdeményezi az eset miatt. Sierrának a botrány kirobbanása óta több százan jelezték, hogy szembesültek már online zaklatással, és mint megtudta, egy másik, általa meg nem nevezett prominens internetes személyiség is ugyanezen okból kerüli a nyilvános szerepléseket.

Érthetetlen gyűlölet

Az internetezők rendszerint az online anonimitás fátylába burkolózva hajlamosak túlzó, akár szélsőséges kijelentéseket tenni, de a névvel, arccal felvállalt gyűlölködés sem ismeretlen az online világban. Kathy Sierra esetében viszont az a legmegdöbbentőbb, hogy a BBC-nek adott nyilatkozata szerint maga sem igazán tudja, mi adott okot a zaklatói irányából érkező színtiszta gyűlöletre azon túl, hogy női mivolta ingerelhette támadóit a szexuális tartalmú célzásokra - amelyek egyébként a legjobban megrémítették.