Sikeres volt a mobilos digitévé tesztje

Vágólapra másolva!
Ha minden jól megy, nagyjából egy év múlva Magyarországon is lehet majd digitális tévéadást nézni mobiltelefonon: a DVB-H szabvány első tesztje eredményes volt. Persze még egy sor kérdés megoldatlan, például azt sem tudjuk, mennyibe fog ez kerülni, de addig is kipróbálhattuk az első digitévés mobilokat.
Vágólapra másolva!

Az Antenna Hungária és a T-Mobile április 1-én kezdte meg a mobilos digitévé-szabvány tesztelését, amelynek technológiai részét eredményesnek nyilvánította - vagyis itthon is lehetőség van ilyen műsorszóró hálózat üzemeltetésére. A DVB-H, vagyis Digital Video Broadcasting for Handhelds lényege, hogy jó minőségű digitális adást lehet rajta keresztül továbbítani hordozható eszközökre.

A technológiát úgy optimalizálták, hogy a műsor vétele ne fogyasszon sokat, vagyis ne merítse le gyorsan a mobilt, és a kép felbontását is a miniatűr kijelzőkhöz szabták. Az adás maximum QVGA, vagyis 320x240 pixeles felbontásban érkezhet a készülékre, a képminősége pedig sokkal jobb, mint a 3G-n fogható tévéműsoroké, mivel négyszer nagyobb adatátviteli sebességgel (600 kilobit/másodperc) érkezik a telefonra.

Visszatér a mobilra az antenna

A DVB-H-s telefonok különös ismertetőjele, hogy egy miniatűr tévéantenna kandikál ki belőlük. Az adás vételéhez ezt ki kell húzni, és a menüből, vagy a készülék TV gombjának megnyomásával lehet rajtuk bekapcsolni a vevőkészüléket. Ezek után egy kicsit várni kell, amíg a telefon végigpásztázza a tévés frekvenciákat, és a hálózatról letölti az elérhető műsorok adatait, majd indulhat a tévénézés.

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=tvdwh4PlSUIgNNFJ

DVB-H működés közben: nézze meg videónkat!

A DVB-H-n sugárzott ESG, vagyis Electronic Service Guide segítségével akár több hétre előre elérhető az elektronikus műsorújság, és a kiválasztott programokról SMS-értesítőt is lehet kérni, hogy az ember ne maradjon le a kedvenc sorozatáról vagy az esti focimeccsről.

A mobiltelefon képernyőjén az adás képe mellett meg lehet jeleníteni az éppen futó műsor információit, de pár gombnyomással ennél részletesebb adatok is kérhetők, és a menüből lehívható a műsor mobilinternetre szabott weboldala is - már ha készült hozzá ilyen, a bemutatón például még csak egy tesztoldalt lehetett megtekinteni. A mobilos adást rögzíteni nem lehet, és a digitális adás másolásvédelemmel is el van látva, viszont a 3G-s mobilhálózat segítségével lehetőség lesz kívánság szerinti műsorok letöltésére, az egyes csatornákra illetve televíziós csomagokra pedig akár menet közben, wapon is elő lehet majd fizetni.

Rögtön megveheti, amit a reklámban lát

Forrás: [origo]
Drámai feszültség a mobilképernyőn

A mobil széles sáv segítségével akár a tévéadáshoz kapcsolódó online áruház működtetésére, vagy interaktív vetélkedők, szavazások lebonyolítására is lehetőség van. A hirdetők számára új lehetőség, hogy pontosan nyomon követhetik majd, hogy ki mikor, mennyit tévézik a mobilján, és milyen műsort néz, így a reklámokat is célzottabban lehet összeállítani.

A tervek szerint a mobilos műsorszórásról az Antenna Hungária gondoskodik majd, magát a szolgáltatást pedig a mobiltársaságok értékesítik a felhasználók felé. Arra, hogy a mobilos tévézés pontosan mennyibe fog majd kerülni, és milyen műsorválasztékot nyújt majd, a szolgáltatók egyelőre nem tudtak válaszolni: a piac részletes felmérés ugyanis még csak most kezdődik el. Winkler János, a T-Mobile vezérigazgatója egyelőre csak nyugat-európai adatokat tudott mondani: a technológia annyira új, hogy még csak Olaszországban, Finnországban, Németországban és, bármilyen furcsán hangzik, Albániában működik DVB-H-s műsorszórás.

Még nem tudni, hány csatorna lesz

Forrás: [origo]
Hol mi megy éppen?

Fizetős szolgáltatást egyelőre csak Olaszországban indítottak el, ott egy napra 3, egy hétre 9 egy hónapra pedig 19 euróba (750, 2200 illetve 4700 forintba) kerül a digitális mobiltévé, és több mint félmillió előfizetője van. A nyugat-európai statisztikák szerint a mobilfelhasználók átlagosan 10 euró körüli havi összeget lennének hajlandóak ezért fizetni, és nagyjából napi fél órás tévézésre használnák a mobilt. A kezdeti, utazás közbeni használat mellett később akár a család által leterhelt tévékészülék kiváltására is alkalmas lehet.

Az árak megállapítása mellett persze még szükség van pár dologra az itthoni DVB-H-adások elindításához: először is frekvenciára, ami arra is hatással lesz, hogy hány csatornát lehet majd mobilra sugározni (a tesztelés alatt az m1, az m2, a Duna TV és a Duna 2 Autonómia adását lehet fogni Budapesten). Emellett tévévevős mobilkészülékből sem túl nagy a választék, mivel a Magyarországon kipróbált tartalom- és előfizetés-menedzselő rendszerrel - amely megakadályozza, hogy valaki illetéktelenül nézze az adást - csupán három modell (a Samsung, a Sagem és az LG gyártmányai) működnek együtt. Ezek mellett már szinte elhanyagolható, hogy a műsorokat sem árt a mobiltévé speciális adottságainak megfelelően átalakítani, például a kis képernyőn is jól látható képkivágásokkal újravágni, esetleg lerövidíteni és nagyobb feliratokkal ellátni.