Tizenhét autót nyert meg a matekzseni

Vágólapra másolva!
A Vodafone nemrég zajlott 70 nap, 70 autó nyereményjáték szabályait kijátszva egyetlen játékos egymaga 17 autót nyert meg - írja a Blikk. Az ügyes pályázó azonban nem csak nyert, beruháznia is kellett: hárommillió forint értékben küldött sms-eket a győzelem érdekében.
Vágólapra másolva!

12 500 sms-t küldött a Vodafone nyereményjátékára egy leleményes játékos, és ezzel a felajánlott hetven Opel Corsából 17-et nyet meg - értesült a Blikk. A lap szerint a nyertes egy fóti autókereskedés bevonásával árulja a nyereményautókat - melyek közül csak egyet tartott meg magának -, darabját 2,1 millióért. Vagyis, ha ezen az áron el tudja adni a kocsikat, 33,6 millió forinttal lesz gazdagabb, ám ebből le kell vonni a tízezernyi sms költségét, azaz 3 millió forintot.

A lap megkérdezte a Vodafone illetékesét is, ám ott nem tudtak a turpisságról - valószínű tehát, hogy a nyertes nem csak a maga nevében játszott, hanem családtagjait, barátait is bevonhatta a nagyszabású műveletbe. A lap által megkérdezett szakértők úgy nyilatkoztak: merész terv volt ekkora összeget befektetni egy kiszámíthatatlan nyereményért, de a megoldás végül bravúrosra sikerült. A Szerencsjáték Felügyelet véleménye szerint a nyereményjáték lebonyolítása törvényes volt.