Xbox 360-as fotópályázatunk nyertesei

Vágólapra másolva!
Zsűrink, illetve a látogatók szavazásai nyomán végleges a Háztetők, ablakok című fotópályázatunk helyezetteinek listája. A díjazottaknak Xbox 360-as nyereményeket postázunk.
Vágólapra másolva!

Legutóbbi fotópályázatunk ihletője az Xbox 360-ra megjelent, Crackdown című, magyar szinkronos játékszoftver volt. Ebben egy szuperhős-tulajdonságokkal felvértezett rendfenntartó bőrébe bújhatnak a játékosok, akivel akár toronyházak tetején ugrálhatnak.

A megadott témát tágan értelmeztük, a lényeg az volt, hogy a pályamű, legyen valamilyen kapcsolatban a magassággal és az épített környezettel, s lehetőleg technikailag is legyen precízen kivitelezve. A Háztetők, ablakok fotópályázatra 368 felvétellel neveztek a Freemail Fotótár felhasználói, melyek közül a legjobb három felvételt az [origo] fotósai választottak ki, a közönségdíjat pedig a legtöbb látogató voksát begyűjtő fotó készítője nyerte el.

Az első díjat - egy eredeti Crackdown játékot és egy xboxos kulcstartót - Gömöri Zoltán olvasónk nyerte el Lelemény című képéért. A második helyezett Kovács József felvétele lett, jutalma egy Xbox Adidas Teamgeist focilabda és egy kulcstartó. Egy Xbox 360-as pólót és egy hasonló csuklószorítóval díjaztuk Joo Lajos olvasónk panorámaképét, s ugyanez a jutalma közönségdíjasunknak, Bardon Milánnak is. Nyerteseinknek gratulálunk, s a többieknek is köszönjük a részvételt, hamarosan újabb megmérettetésen tehetik próbára fotós tudásukat.