Vágólapra másolva!
Az Apple nemrég Windowsra is elérhetővé tette Safari nevű böngészőjének tesztváltozatát:  ez az első böngésző, amely kezeli a fotók színprofiljait, így az Internet Explorerrel vagy a Firefoxszal szemben színhelyes tudja megjeleníteni a weboldalakon lévő digitális fotókat.
Vágólapra másolva!

Valószínűleg már sok fotósnak feltűnt a neten a képek között böngészve, hogy az elterjedt Windowsos szoftverek, vagyis az Internet Explorer és a Mozilla Firefox nem képesek színhelyesen megjeleníteni egyes felvételeket. Ennek az az egyszerű oka, hogy ezek az alkalmazások nem foglalkoznak a színekkel, és amennyiben nem az úgynevezett sRGB formátumban íródott egy kép, hibásan mutatják meg azokat. Ennek kiküszöbölésére létezik ugyan egy technika, ez azonban a HTML-kód szerkesztését igényli, ráadásul a felhasználó számítógépén is telepítettnek kell lennie az adott színprofilnak.

A Safari megjelenésével szerencsére ez gyökeresen megváltozhat, ugyanis az Apple szoftvere már automatikusan színhelyesen mutat meg minden fotót. Ezt a tulajdonságát még nem volt módunkban alaposan tesztelni, de feltehetőleg nem csak a JPEG képeknél működik ez a funkció. Ugyanakkor az is lehetséges, hogy mindehhez a legújabb QuickTime telepítésére is szükség van.

Természetesen nem szabad elfelejteni, hogy a windowsos Safari egyelőre fejlesztés alatt áll, és már több biztonsági rést is felfedeztek benne, így rendszeres internetezésre mi még nem ajánljuk. A böngésző helyes működése egyébként egy weboldalnak köszönhetően gyorsan ellenőrizhető. A jobb oldali oszlopban a kép fölé húzva az egeret nem változnak a színek, ha jól kezeli a színeket a szoftver.