Mindent az Apple mobiltelefonjáról

Vágólapra másolva!
Pénteken este kerül a boltokba Amerikában az iPhone, vagyis az Apple-mobil, amelynek megjelentetése a cég történetének egyik legnagyobb dobása. Hogy bejön-e a Steve Jobs cégének a mobiltelefon "újrafeltalálása", azt még nem tudjuk - de a készülékről már szinte mindent.
Vágólapra másolva!

Az Apple első nagy dobása az iPod volt: a számítógépgyártó a 2001-ben bemutatott zenelejátszóval letarolta a hordozható zenelejátszók piacát, és egy igazi kultikus terméket hozott létre. Az iPhone megjelentetése pedig az elmúlt évek pletykái és találgatásai után már szinte olyan, mint egy önmagát beteljesítő jóslat: a márka hívei ugyanis szinte biztosra vették, hogy előbb-utóbb nem csak filmet nézni, hanem telefonálni is tudni fognak majd az iPodjukon. Vagy valami hasonlón...

Az érintőképernyő a legnagyobb poén

Maga Steve Jobs sem tudta kihagyni a poént, amikor az iPhone-t bemutató januári beszédét azzal indította: három új terméket mutatnak be, egy iPodot, egy telefont, és egy internetes kommunikátort - egyetlen készülékben. A cég azonban, ahogy az tőlük elvárható, egy kicsit tovább vitte a koncepciót, és nem egyszerűen összeolvasztotta a fenti funkciókat egy mobiltelefonban, hanem egy teljesen újszerű megjelenésű eszközt alkotott - billentyűk nélkül.

Az iPhone ugyanis nem pusztán attól egyedi, hogy mindent igyekeztek belezsúfolni, amit manapság egy zsebre vágható kütyü tudhat, hanem attól, hogy ezt teljesen egyedi formába öntötték. Vagy legalábbis majdnem: az iPhone-hoz hasonló, teljes egészében érintőképernyős mobilt pár hónappal korábban a dél-koreai LG is bemutatott. Akkor azonban elég sok kritikát kapott a koncepció: az LG Prada modelljéről sokaknak az volt a véleménye, hogy egy drága és használhatatlan luxuscikk lesz.

Merthogy bár érintőképernyős eszközök jó ideje kint vannak a piacon - lásd a PDA címszót -, teljes egészében gombok nélküli mobiltelefont még senki nem merészelt előállítani. Ez a trend 2007 elején tört meg, mint ahogy azt 3GSM mobilos szakkiállításon is tapasztalhattuk, ahol az LG Prada-telefont és egy másik, miniatűr modellt először vehettük a kezünkbe. Nos, a koncepció kétségkívül látványos - de nem a legpraktikusabb. Az újhullámos mobilos érintőképernyő egyébként egy kicsit más, mint amit a PDA-kon megszokhattunk: míg utóbbi egy puha, érintőpálcával böködhető felület, addig a telefonokra szánt változat kemény, és az ember ujján kívül más nem szükségeltetik hozzá.

Látványos trükköket tud

Forrás: Apple
Billentyűzár csúszkával

Az Apple-telefonon ennek megfelelően szép, nagyméretű ikonok, sőt, virtuális csúszkák sorakoznak majd: például a billentyű, elnézést, képernyőzárat is így lehet majd feloldani. A kütyü másik jelentős újítása, hogy a kijelző több ponton is érinthető, amire egyes manővereknél szükség is van. A kijelzőn megjelenő képeket, dokumentumokat vagy weblapokat úgy lehet ugyanis nagyítani-kicsinyíteni, hogy az ember a két ujját széthúzza, vagy egymáshoz közelíti rajtuk. Ezen túl a felhasználó ujjbegye ugyanúgy funkcionál, mint az egérmutató, vagyis kattintani, mozgatni, görgetni, huzigálni lehet vele mindent a készülék gyönyörűen animált felületén.

A készülék másik látványos tulajdonsága az, hogy beépített szenzorainak (Helyesbítés: korábban ezt giroszkópnak gondoltuk, de valójában gyorsulásmérő, vagyis accelerometer van benne) köszönhetően érzékeli, hogy függőlegesen vagy vízszintesen tartja-e éppen tulajdonosa, és ennek megfelelően billenti el a megjelenített képet. A lejátszott videókat így akár széles vásznú képaránnyal is meg lehet tekinteni, vagy kényelmesen lehet lapozgatni a letöltött zenékhez tartozó lemezborítókat. Az érintőképernyőt ráadásul egy másik érzékelő ki is kapcsolja akkor, amikor a felhasználó az arcához emeli a készüléket, nehogy véletlenül benyomjon valamilyen gombot.

Írni lesz nehéz rajta

Az Apple a mobilos funkciók terén is újított egy kicsit, mégpedig azok tálalásában. Az iPhone-on a hangposta üzeneteit nem egymás után kell lehallgatni, hanem tetszőleges sorrendben lehet elérni őket valahogy úgy, mint ahogy e-maileket olvasgat az ember a levelezőprogramban. A felvételek lejátszása ugyanúgy történik, mint a webes hangfájloké: csúszkák segítségével állítható a hangerő, és bele is lehet tekerni a felvételbe. A másik újítás az üzenenetküldést érinti: a kontaktokkal váltott sms-eket a készülék egy üzenetfolyamba fűzi fel, amelyet egybefüggően kezel, és úgy jeleníti meg azokat, mint ahogy a webes chatprogramok a beszélgetést.

Forrás: Apple
Gépelés az iPhone-on: ez lenne a mobilos billentyűzet jövője?

A felhasználói felület tehát igen pazar, főleg, ami a készülékbe integrált, Mac OS X-alapú szoftver grafikáját illeti, viszont a szövegbevitel, mint az előzetes tesztekből kiderül, nem valami könnyű rajta. Ehhez ugyanis egy virtuális qwerty-billentyűzet képe jelenik meg az eszközön, és leginkább két hüvelykujjal kellene eltalálni rajta a megfelelő betűket a kijelző kemény borításán. Tesztelőktől kiszivárgott információk szerint ilyenkor viszont a telefon hajlamos több leütést érzékelni a kelleténél, amit csak úgy lehet kivédeni, ha az ember egy ujjal pötyög rajta - ami nem valami jó az e-mailezéshez.

Webes videó 3G nélkül

Forrás: Apple
Weboldal a mobilos böngészőben

Annak ellenére, hogy a telefon kiemelt funkciói között szerepel az online kommunikácó, az iPhone-t nem ruházták fel a lehető leggyorsabb mobilinternetes adatátvitel képességével: a készülék nem tud HSDPA-t vagy 3G-t, csupán a jóval lassabb EDGE-en, illetve wifin képes kommunikálni. Csakhogy a készülékre az e-mail és a webböngésző mellett egy sor gyors netelérést feltételező szolgáltatást integráltak: útvonaltervezővel ellátott Google Maps-es térkép, YouTube-lejátszó, és a maces widgetekhez hasonló időjárás- és tőzsdeinfó van benne.

A legaggályosabb pedig a videomegosztóhoz tartozó lejátszó: bár az Apple bemutató filmjein minden működik, mint a karikacsapás, a tesztelők szerint az EDGE adatátviteli sebessége egyszerűen nem elég az élvezhető minőségű videostreameléshez. Így pedig nem sok értelme van a mobilos YouTube-nézegetésnek: lehet, hogy ez az extra élesben kihasználatlan marad, és a felhasználók csak a készülékre lementett filmeket nézegetnek majd az Apple-mobilon - hacsak nem egy nyilvános wifi-hotspot közelében tartózkodnak, ami igazából csak a belvárosban lehet a mobilos adatátvitel alternatívája. Egyes elemzők szerint a szoftveres optimalizálás ellensúlyozza majd az adatátvitel hiányosságait - amit, hát, eléggé nehezünkre esik elhinni, de talán majd a 3G is megérkezik az iPhone-ra az első modellfrissítéssel.

A vágyak készüléke marad?

Forrás: EPA
Június 29-ig még várni kell rá

Az online multimédia élvezetének az is gátat szab, hogy bár a beépített Safari böngésző ugyanúgy mutatja a weboldalakat, mint a számítógépre telepített változata, a weblapokba illesztett médiafájlokat már nem tudja lejátszani. Így kevesebb bitet zabál ugyan a netezés - ami mobilon ugye spórolást is jelent -, de az élmény mégis korlátozott. A "teljes" web élményéhez tehát továbbra is laptopot kell majd magával cipelnie az embernek a mobiltelefon mellett.

Különös szerzet tehát az Apple iPhone: sok mindenben, de főleg dizájnban igyekszik lekörözni a "hagyományos" mobilokat, és rengeteg látványos újítást vonultat fel - ám egyelőre nem lehet tudni, hogy ezek a hétköznapi életben is beválnak-e majd. A gyártó mindenesetre nagy rohammal számol a modell megjelenése után: a terveik szerint egymillió darabot kapkodnak el majd belőle a premier után Amerikában.

Annyi bizonyos, hogy nagyon sokan várnak rá: mind az IT-szakmát, mind a vásárlókat nagy izgalomban tartja a készülék, bár borsos ára (5 vagy 600 dollár, attól függően, hogy 4 vagy 8 gigabájt memóriával kéri az ember) miatt sokaknak jó ideig csak álom marad az iPhone. Könnyen lehet tehát, hogy bármilyen kívánatos is az Apple szuperkütyüje, az olcsóbb alternatívák mellett csak a megszállottak játékszere lesz.