450 euróba kerülhet az iPhone Európában

Vágólapra másolva!
Sajtóértesülések szerint az iPhone-t Németországban csak T-Mobile-előfizetéssel lehet majd megvenni novembertől, és 450 euróba fog kerülni hűségszerződéssel - a mobilcég később cáfolta ezeket a híreket.
Vágólapra másolva!

A német Rheinische Post napilap értesüléseinek forrásának említése nélkül arról számolt be, hogy Németországban a T-Mobile fogja kizárólagosan értékesíteni az Apple első mobiltelefonját. A lap úgy tudja, az iPhone-t november 1-jén kezdik majd árulni, s hűségszerződéssel együtt 450 eurót, azaz mintegy 110 ezer forintot kell majd fizetni érte. A német T-Mobile a hír publikálását követően később cáfolta a fenti hírt, anyacége, a Deutsche Telekom közlése szerint még semmi konkrétum nem dőlt el az iPhone európai bevezetéséről, így azt sem tudni, mely szolgáltatóknál és mennyiért lehet majd megvenni a készüléket.

A speciális érintőképernyővel szerelt, iPodként is használható készülék a múlt pénteken debütált az Egyesült Államokban, ahol ugyancsak egyetlen szolgáltatónál, az AT&T-nél lehet megvásárolni kétéves hűségszerződéssel a memória méretétől függően 5-600 dollárért. Az iPhone európai premierjéről egyelőre nem sokat tudni, a hazai Apple-képviselet vezetője is csupán annyit közölt, az év végén, vagy a jövő év elején kezdik itthon árulni a készüléket.

Emellett az iPhone potenciális forgalmazójaként már felmerült többek közt a Vodafone, a France Telecom, a 3, és a Telefonica és a brit Carphone Warehouse neve is.