Hapák Péter fotográfus itthon táncfotóival és portréival lett ismert, négy éve pedig az Egyesült Államokba költözött. Tarr Hajni installációjából közösen készítették el az Instant Nyáj című alkotást, melyet idén a Ludwig Múzeum mutatott be. A kezdetekről, sikereiről, terveiről kérdeztük.

Furcsa érzés így beszélgetni, hogy te az óceán túlpartján vagy. Mióta dolgozol New Yorkban?
- 2003-ban kezdtem a Santa Barbarában levő Brooks Institute of Photography mesterkurzusát, majd 2005-ben költöztem New Yorkba. A múlt évtől kezdtem el dolgozni.

Úgy hallottam, családod igaz fotós-dinasztia.
- Igen, én vagyok a negyedik generáció képviselője, déd- és nagyapám portréfotózással foglalkozott, édesapám pedig épület-, és műtárgy felvételeket készít.

Igaz, hogy dédapádnak is volt már 1903-ban New Yorkban műterme?
- Saját tulajdonban lévő műterme nem volt, viszont műtermi portréfotózással foglalkozott.

Mindenesetre már gyermekkorodban beléd ivódott a fotózás. Gondolom nagy nyomás is nehezedett rád, hogy folytasd a hagyományt. Te mégis inkább az angol szakot választottad.
- A családom részéről egyáltalán nem volt követelmény, hogy folytassam a fényképész szakmát, hagytak, hogy azzal foglalkozzam, ami igazán érdekel. Az egyetem után találkoztam Chris Nash brit táncfotóssal, és az ő ösztönzésére kezdtem el fényképezni.

Milyen volt a vele való találkozás?
-
Inspiratív! Egy teljesen új vizuális ízlést mutatott.

Fotó: Hapák Péter
A fotók megtekintéséhez kattintson a képre

Először rád is a táncosokról készült fotóid miatt figyeltek fel, egy nemzetközi pályázatot is nyertél velük.
-
Igen, a MU Színház táncosait kezdtem el fényképezni, plusz a JUMP magazinnak lettem az egyik fotósa, így rengeteg lehetőségem volt a fényképezésre. 2000-ben es 2002-ben nyertem nemzetközi táncfotó pályázatot.

A kortárs mozdulatművészet alapvetően dinamikus, szuggesztív, te mégis inkább egy látszólag idegen, műtermi környezetben szeretsz fotózni. Miért?
-
Csak a saját látásmódom szerinti tudok képet készíteni valakiről, és mivel én műtermi körülmények között 'nőttem fel', így leginkább ebben a közegben gondolkozom.

A modelled volt már gyakorlatilag az összes kortárs magyar táncos, Frenák Pálon és Goda Gáboron keresztül Kovács Gerzson Péterig és Horváth Csabáig. Ők hogyan viszonyulnak egy ilyen helyzethez?
- Egy fotó készítése mindig a közös munkán és bizalmon alapszik. Fontos, hogy nyitottak legyenek a 'kapuk', mert csak akkor tudok megmutatni valami sajátos jellemvonást az alanyról. Általában mindenki érdemben közreműködik és magukénak érzik a feladatot.

Hasonlóan működött ez akkor is, amikor Tarr Hajnallal készítettetek fotósorozatot az Instant Flock (Instant nyáj) című munkához?
-
Igen. Hajnival már volt közös munkánk a Flock előtt, és van köztünk egy folyamatos ötletcsere. Ezekből általában megszületnek a képek, vagy továbbgondoljuk az ötleteket és majd valamikor megvalósítjuk azokat.

Fotó: Hapák Péter
A fotók megtekintéséhez kattintson a képre

Ennek a munkának hatalmas sikere volt, szerepelt az Essl-díjasok kiállításán a Ludwig Múzeumban, végül az Irokéz gyűjtemény vásárolta meg. Ha jól értem, a jövőben több ilyen konceptuális jellegű alkotást szeretnél létrehozni. Mondhatjuk, hogy e felé tolódott az érdeklődésed, vagy továbbra is elsősorban az emberi test, az arcok izgatnak?
- Nem szoktam skatulyázni az érdeklődési körömet, amiről eszembe jut valami vagy akár egy kis mértékben is inspirál, azt megpróbálom vizuális jellé alakítani. Én is kíváncsian várom, hogy mi lesz a következő téma.

A kereskedelmi céllal készülő fotósorozatoknál is megkapod ezt a szabadságot? Mennyire próbálják meg befolyásolni az alkotási folyamatot az amerikai megrendelők?
- Az alkalmazott fotográfiában egy másik énemet kell előhúznom. Kevés szabadságot kapok, ugyanis már egy előre kitalált képet kell elkészíteni. Viszont az előkészületeknél van beleszólási lehetőségem abba, hogy milyen médiumot használjak a kért kép elkészítéséhez. De néha vannak kivételek, és akkor teljes szabadságom van, ilyenkor lehet kísérletezni, ami számomra a legizgalmasabb.

És szerinted kint többször adódik ilyen kivétel, mint Magyarországon? Vagy ez inkább a személyes hatásodon múlik?
-
Azok a fényképészek, akik már intézményszerűvé nőtték ki magukat, már nem sok beleszólást kapnak a megrendelőtől, mert egy sajátos képi világot 'birtokolnak', így általában ezt a képi formát hozzak a munkájukban. Nekem otthon is elég sok alkalmam volt arra, hogy kísérletezzek és minél több mindent kipróbáljak.

Fotó: Hapák Péter
A fotók megtekintéséhez kattintson a képre

Tehát az, hogy itthon már ismert fotós voltál, a kinti életben is segített, így nem kellett mindent újrakezdeni?
-
Mindent újra kellett kezdeni! New Yorkban is a kapcsolatokon múlnak a munkák, és az ismerkedéshez idő, türelem és pénz kell.

Ha újra kezdhetnéd, akkor is kimennél?
- Igen, New York a vizuális kultúra központja, rengeteg impulzus ér naponta és egy folyamatos tanulási helyzetben érzem magam.

2000-ben a Fotóművészetnek adott interjúban azt mondtad, hogy nem szívesen használod a digitális technikát. Változott azóta a véleményed?
-
Még mindig jobban preferálom a filmet a digitálissal szemben, viszont elengedhetetlen a használata.

Ha mégis digitális technikát használsz egy feladathoz, annak elsősorban időbeli és anyagi okai vannak?
-
Inkább időbeli okok miatt használom. A megrendelők azonnal látni akarják a végeredményt és nem akarnak plusz időt tölteni a kidolgozással.

Fotó: Hapák Péter
A fotók megtekintéséhez kattintson a képre

Eddig mire vagy a legbüszkébb?
-
A Gergye Krisztiánnal készített vízalatti sorozatomra. Ez egy folyamatban levő projekt, ami az anyaméhben levő embrió kialakulását imitálja.

Ősszel lesz húsz éves a MU Színház. Neked is lesz kiállításod ezekből a képekből?
-
Lehet, meg nem tudok semmi biztosat.

Egyébként tervezed, hogy a jövőben visszaköltözöl Magyarországra?
-
Szoktam haza járni, New Yorkban csak 'átutazóban' vagyok.