Kapcsolja ki a fülét!

Vágólapra másolva!
A legújabb zajszűrős fülhallgatók a gyártók ígérete szerint használójuk számára megszüntetik a külvilág zavaró búgásait, kattogásait és egyéb zörejeit. Repülőn, buszon, villamoson is leteszteltünk két ilyen fülest, de kipróbáltuk horkolás, és idegesítő telefonos csevegés ellen is. 
Vágólapra másolva!

Azok közül, akik sokat utaznak, bizonyára sokan ütik el idejüket zenehallgatással. Az élmény azonban sosem lehet tökéletes, mivel a járművek motorhangja, zúgása, a többi utas csevegése jó eséllyel behallatszik a fedélzeten vetített film hangjába, de az is valószínű, hogy mondjuk hárfazenét elég nehéz lenne egy vasúti kocsiban teljes valójában élvezni.

Elektronikával a zajok ellen

Erre kínálnak megoldást a speciális, angolul noise cancelling, vagyis zajszűrő jelzővel illetett fülhallgatók, melyekből két típust - egy Logitech- és egy Creative-gyártmányt - próbáltunk ki. Az utcai használatra szánt tipikus modelleknél mindkét zajszűrős füles jóval nagyobb, méreteiket tekintve leginkább a hifi modellekhez állnak közelebb: bőrrel borított párnájuk az egész fület lefedi. Mindkét eszköz elég igényesen van összerakva, a Logitechhez egy hordtáskát adnak, míg a Creative összecsukható, és egy bőr zacskóban lehet hurcolni.

Forrás: [origo]
Még több kép a fejhallgatókról

A manapság kapható zajszűrős fejhallgatók működési elve általában azonos: külső felükön egy mikrofont helyeznek el, ez érzékeli a külső zajokat, a beépített elektronika pedig ezekkel ellentétes polaritású hangot - "antizajt" - játszik le, ami kioltja a nem kívánatos hangokat. Az ötlet egyébként nem újdonság, a Wikipedia szócikke szerint a Bose cég már 1978-ban készített ilyen elven működő eszközöket kifejezetten repülőgépeken való alkalmazásra.

Az extra chipek és a mikrofon működtetése persze energiát igényel, így a zajszűréshez elemet is kell rakni a fülesekbe - a Logitechbe egy darab AAA méretűt, a Creative-ba kettőt. Szerencsére hagyományos fejhallgatóként akkor is lehet használni őket, ha ezek lemerülnének.

Akár a víz alatt

Zajos szerkesztőségünkben körbejártak a fülesek, öten-hatan hallgattuk a zenéket rajtuk felváltva. Mindkét fülesen külön gombbal lehet bekapcsolni a külső zajok kiszűrését, viszont érdemes figyelni a kikapcsolásukra, mert ez egy éjszaka alatt leszívja az elemeket.

Meglehetősen fura érzés felvenni egy ilyen fülest, leginkább a lőtéri fülvédőkre hasonlít a hatása, s mivel teljesen lefedi a füleket, a háttérzaj egy része kapásból megszűnik. A zajszűrés bekapcsolása után következik a második meglepetés: olyan érzése van az embernek, mintha a víz alá merült volna, s kissé be lenne dugulva a füle. A klímaberendezés hangját a fülesek elég sikeresen eliminálták, a cseverésző kollégák hangját azonban csak nagyjából 30 százalékkal tudták tompítani, a billentyűzetek kopogásának hangja viszont teljesen áthallatszott rajtuk.

Forrás: [origo]
Viszlát, hajtómű-zaj! (még több kép)

Repülőn nagyon bevált

De hogyan működik ez a gyakorlatban? Elsőként megkértük az egyik Milánóba utazó kollégánkat, próbálja ki nekünk a Creative-fülest a repülő fedélzetén. Pozitívum, hogy mindkét eszközhöz alapból mellékelnek egy-egy adaptert, amivel az utasszállító repülők üléseinek karfáján lévő csatlakozóra is rá lehet kapcsolódni, így akár a fedélzeten vetített film hangját is jobb minőségben lehet hallgatni.

Tesztelőnk beszámolója szerint a vastag szivacspárnának köszönhetően eleve csökkent a háttérzaj, a szűrést bekapcsolva azonban csaknem teljesen megszűnt létezni a repülőgép hajtóművének zúgása, emellett a hangminőség is elég meggyőző volt a basszus és a magas hangok terén egyaránt. Egyedüli hátrányként azt hozta fel, hogy a vastag szivacspárna hosszú távon elég füllesztő viseletnek bizonyult, időnként emiatt le kellett vennie fejéről.

A "zajtalanítás" egyébként akkor is működött, ha nem szólt zene a fülhallgatón, s mivel a kütyük drótját is le lehet húzni, akár a repülőn való alvást is elősegíthetik, bár szélzaj-szerű sistergést mindkét modell esetében lehet hallani ilyenkor is. Ugyanakkor az mp3-lejátszóból érkező zene sokkal intenzívebben volt hallható. Úgy találtuk, hogy a zajban egyébként elvesző apró részleteket is ki lehet hallani a zenéből.

Forrás: [origo]
A Logitech úti csomagja (még több kép)

Második kör buszon és villamoson

A légi sikert követően hagyományosabb terepen, buszon és villamoson is kipróbáltuk a füleseket. Bár a zajon csökkentettek, a buszon bizonyultak a legkevésbé hatékonynak a kütyük, itt a motor erőteljes hangja mellé olyan extra zajok társultak, mint a nem megfelelően rögzített kapaszkodó rezgése - ezeket nem tudták a fülesek tökéletesen kiszűrni.

A Combino villamoson egy fokkal jobb volt a helyzet, azon utazva inkább a síneken megcsikorduló kerekeket lehetett hallani, meg persze az utastársak beszédének érthetetlen elegyét. Összességében elmondhatjuk, hogy a tömegközlekedési eszközökön háttérzaja érezhetően csökkent a fülest felvéve, de azért nem éreztük magunkat úgy, mintha megsüketültünk volna.

Forrás: [origo]
A Creative fülese (még több kép)

Sportoláshoz életveszélyes, horkolás ellen nem jó

A budai felsőrakpart forgalmában, a járdán mászkálva is kipróbáltuk a két eszközt, a zajszűrés itt is elég jó, de nem száz százalékos volt. E teszt során viszont megtapasztaltuk, hogy a zajszűrős fülhallgatókat kifejezetten életveszélyes ajánlott séta, netán biciklizés vagy futás közben használni, mert a "félsüketség" miatt könnyen egy autó alatt végezheti a delikvens. Kipróbáltuk, nem válnak be az újfajta fülesek a horkolás ellen sem, bizonyára pont olyan frekvencián érkeznek az ilyen típusú rezgések, amelyeket a kütyük nem oltanak ki.

Verdikt

A Creative és a Logitech most tesztelt felhallgatói közül egyértelműen az utóbbi bizonyult hatékonyabbnak a zajjal szembeni harcban, a gyári specifikációja szerint a kívülről érkező hangok jellegétől függően 22 decibellel képes halkítani azokat. Társának hasonló teljesítménye 15 decibeles - azaz több zaj jut használója fülébe -, viszont szebben szóltak rajta a zenék.

Arról megbizonyosodtunk, hogy a zajszűrési funkció nem marketinges porhintés, ám leginkább konstans, alacsony frekvenciás zajokat - például a hajtómű zúgását, vagy a klímaberendezés hangját - tudja semlegesíteni hatásosan. Otthonra továbbra is a hagyományos hifi-fülhallgatókat ajánljuk mindenkinek, azokba elemet sem kell rakni, olcsóbbak, és nem okozzák a már említett füldugulás-érzést. A zajszűrős fülhallgatóval viszont jó szolgálatot tehet mindenkinek, aki sokat utazik repülőn, vagy annyira elviselhetetlen kollégái vannak, hogy azért is megéri nekik a felár, hogy húsz-harminc százalékkal csökkentsék az irodai zajt maguk számára.

A két fejhallgató közül a Creative modellje az olcsóbb, bruttó 12-15 ezer forintért lehet megvenni, míg a Logitech típust 15-32 ezres árcímkével találtuk meg a különböző árlistákon.

Az Creative fülesét a HRP-től, a másikat pedig a Logitech hazai képviseletétől kaptuk kölcsön kipróbálásra.