Felrobbant egy mobiltelefon Kecskeméten

Vágólapra másolva!
Az éjszakára kikapcsolt, töltés alatt álló készülék akkumulátora hajnalban valósággal kirobbant a telefonból, nekicsapódott a falnak, és földet érve lyukat olvasztott a padlószőnyegbe.
Vágólapra másolva!

A mobiltelefon egy kecskeméti házaspár otthonában robbant fel, férfi tulajdonosa feje mellett, aki az éjjeli szekrényre helyezte a telefont - adta hírül a Bács-Kiskun Online. A Nokia mobilt szombaton hajnali fél kettő körül kapcsolták ki és csatlakoztatták a töltőre, majd aludni tértek.

Robbant és füstölt

A hírportál beszámolója szerint hajnali négy körül riadtak fel a robbanás hangjára, amely után elviselhetetlen szag terjengett a szobában. A kirepülő akkumulátor egyiküket sem sebesítette meg, bár a robbanás erejét jelzi, hogy az alkatrész a BAON.hu képeinek tanúsága szerint falon is jól látható nyomot hagyott. A férfi tulajdonos viszont megégette a kezét, amikor a padlószőnyegbe olvadt izzó akkumulátor-darabokat megpróbálta összeszedni.

A Nokia E60-as üzleti telefon a házaspár 2006-ban vásárolta, a garanciája még nem járt le, és minden alkatrésze eredeti volt. A gyártó még nem reagált az esetre. A korszerű mobiltelefonok lítium-ion akkumulátorai a szakértők szerint könnyen jelenthetnek veszélyforrást: az egyre nagyobb tudású készülékek egyre energiaéhesebbek, kicsi, de erős akkuk pedig túlhevülés, túltöltés vagy zárlat esetén felrobbanhatnak.

Robbanó mobilok és laptopok

Kínában nemrégiben egy férfi halálát okozta a mellényzsebében felrobbanó telefon, amelyet olcsó, gyenge minőségű akkumulátorral láttak el - és ilyen pótalkatrészek egyre nagyobb mennyiségben árasztják el a nyugati piacokat is. Az Egyesült Államokban januárban egy férfi nadrágzsebében gyulladt ki a mobilja, súlyos égési sérüléseket és 75 ezer dolláros kért okozva, tavaly pedig ősszel pedig a Sony hívott vissza robbanásveszélyes laptop-akkumulátorokat.