A Föld minden lakója az internetre kerülhet

Vágólapra másolva!
A Föld 6 milliárd lakóját készül lajstromba venni egy amerikai cég egy új keresőprogram segítségével - ez a legújabb, a magánélet kisajátításának kockázatával járó internetes kísérlet.
Vágólapra másolva!

"A Google segítségével bármire rákereshetünk és webes dokumentumokat kapunk. Mi csak a személyekről szolgáltatunk adatokat" - mondta Jay Bhatti, a Spock.com egyik alapítója. Az Űrszekerekből kölcsönvett elnevezés egy új keresőprogramot takar, amelyet 2006 óta fejlesztenek a kaliforniai Redwood Cityben, és amelyet augusztus közepén indítanak el hivatalosan. A program kísérleti változata máris több százmillió ember adatait tartalmazza.

"Több száz honlapról listázunk ki adatokat, elsősorban az olyan közösségi portálokról, mint a Linked In, MySpace, Friendster és Bebo, tovább az olyan általános portálokról, mint a Wikipedia" - teszi hozzá Bhatti. A Spock nem az egyetlen, személyes adatokra szakosodott keresőprogram: a Wink és a Zoominfo már 200 ezer, illetve 37 ezer profilt tartalmaz.

Ki-ki maga pontosít

A személyes adatok iránti érdeklődésnek köszönhetően a Spocknak sikerült 7 millió dollárt összeszednie az induláshoz. A portál egyelőre ingyenes, reklámokból finanszírozzák majd. A Spock arra is számít, hogy a felhasználók maguk is kiegészítik az adatbázist. "Az automatikus listázási módszerrel nem tudunk minden begyűjtött adatot kezelni, a felhasználók segítenek kiküszöbölni ezeket a hiányosságokat" - fejti ki Jay Bhatti.

Ennek viszont megvan az a kockázata, hogy hamis információkat visznek be a rendszerbe, amely így hitelét veszti. A megadott profil létrehozását azonban egy igen szigorú eljárásnak kell megelőznie, amely révén biztosítani lehet, hogy ne kerüljenek a rendszerbe valótlan információk - mondja a Spock alapítója.

Bárki belekerülhet

Az új keresőprogram mégis felvet bizonyos kérdéseket az internetfelhasználók jogvédő szervezetei részéről. Az internetezők támadásként érzékelhetik, hogy ily módon szerzett információkat látnak, főként, ha azok nem a saját jószántukból kerülnek fel így a világhálóra - véli Derek Slater, az Eletronic Frontier Foundation munkatársa.

Mindezek ellenére a Spocknak, a Zoominfonak vagy a Winknek jogában áll szabadon közölni a nyilvános webtárhelyekről nyert adatokat - ismeri el Slater. Az amerikai jog szerint a keresőprogramok információtovábbító harmadik félnek minősülnek, amelyeket nem lehet felelősségre vonni az általuk közölt tartalom miatt. Az internetezőknek azonban számolniuk kell azzal, hogy a potenciális munkáltatójuk immár nemcsak azokat a szakmai képességeiket látja, amelyekkel az álláskereső portálokon magukat dicsérik, hanem azokat az anekdotikusabb információkat is, amelyeket ők maguk csak MySpace-ismerőseiknek szántak.