Szávay Ági

2007.09.13. 16:44

A teniszező - úton a top felé - maga frissíti a szájtját, és bloggol is.

 

Szávay Ágnes néhány napra utazott haza Magyarországra, majd nemsokára ázsiai körútra indul: Pekingben, majd Szöulban és Tokióban lép pályára, végül Svájcon keresztül tér vissza Európába. Itt tartózkodása idején élménybeszámolóval egybekötött közönségtalálkozón vett részt, ahol volt tombola, és elárverezték az egyik ütőjét is. A rendezvényen lehetőségünk volt pár szót váltani a fiatal tehetséggel:

 

- Van saját weboldalad, ami nem csak hivatalos szájtként működik, hanem egyben blog is. Fontosnak tartod, hogy ilyen módon is tartsd a kapcsolatot a rajongóiddal, a tenisz kedvelőivel?

 

- Természetesen fontosnak tartom, hiszen nagyon-nagyon sokan drukkolnak nekem, amit nagyon köszönök, és fantasztikus érzés az, hogy egy egész ország áll mögöttem. Nagyon sokat jelent számomra, hogy rengetegen követik élőben mérkőzéseimet és annak is örülök, hogy a blogba egy-egy mérkőzésem után akár több 100 hozzászólás is születik. Jó érzéssel tölt el, hogy sokan felkeresik a honlapomat, írnak nekem, vagy chatelnek egymással, és szerintem nagyon-nagyon jó, hogy ilyen módon is kapnak információt rólam - tőlem.

 

- Az oldal rendszeresen frissül, ez főként neked köszönhető?

 

- Igen, amint van rá mód, frissítem.

 

- Ülsz az öltözőben, térdeden a laptopoddal?

 

- Ilyen is előfordult már! Szerencsére bizonyos helyeken van vezeték nélküli Internet és hozzáférés is, így a saját gépemen tudom csinálni - például az öltözőben. De ez általában egy fogas kérdés, mert ha nincs erre lehetőség, nincs mobil internet, akkor bizony várni kell a gépekre, és mire az ember sorra kerül, elsősorban a családjának, barátainak ír néhány emailt, és csak azután jut idő a blogra - ha jut. De természetesen vannak olyan esetek, amikor megfordul a sorrend. A menedzsmentem segít abban, hogy ez jól működjön, és megkönnyítsék a dolgomat.

 

- Van saját blogod, ami nem a sporttal foglalkozik, hanem inkább az életed privát részével?

 

- Nincs, csak ez az egy van.

 

- Mint említetted, van saját géped. Előfordult már veled, hogy kimentél a rét szélére a laptopoddal, és onnan interneteztél?


- Nem, mert az a tapasztalatom, hogy egyelőre csak nagyon kevés helyen érhető el az Internet. Noha nem vagyok az a típus, aki úgymond függő, és éjjel nappal játszik, vagy letölt, de van ahol órákat kell várni a netre, és ez megnehezíti a dolgomat. Ezért is örülök, hogy az új támogatómtól egy speciális adatkártyát kaptam, amivel itthon és külföldön is tudok mobil internetezni. Ez nagyon nagy segítség, így még egyszerűbb lesz számomra a blogírás...

 

- Azt mondtad, hogy nem vagy egy heavy user, főként mire használod az internetet?

 

- Nagy segítségemre van, amikor külföldön vagyok, emellett a hivatalos dolgokat is szívesen intézem ezen a közegen keresztül.

 

- Fontosnak tartod, hogy egy sportoló ily módon is jelen legyen?

 

- Persze hogy fontos, mert nagyon sok ember nem tudja másképp követni az eseményeket, nincs lehetősége vagy alkalma, hogy végignézze a játszmákat, és tényleg csak arra van ideje, hogy gyorsan felmenjen az internetre, és megnézze, hogy mi történt aznap, és onnan szerzi be az információit - már ha van mit.

 

- A külföldi rajongóiddal, online közösséggel hogyan tartod a kapcsolatot? Van idegen nyelvű blogod?

 

- Egyelőre nincs, de hamarosan lesz!