A mailezés és sms-ezés a narkónál is rombolóbb

Vágólapra másolva!
Legalább az emberek egyharmada szenved a folyamatosan érkező üzenetek által kiváltott válaszolási kényszer miatt - derült ki egy brit felmérésből.
Vágólapra másolva!

A dolgozók nem is gyanítják, hogy munkaidejük csaknem felét azzal töltik, hogy ellenőrzik postafiókjukat, elolvassák üzeneteiket, válaszokat fogalmaznak, és mire eljön az ebédidő, a reggel még frissen érkező kolléga olyan, mint egy kifacsart citrom.

A pszichológusok úgy vélik, a legnagyobb stresszt azoknak kell elviselniük, akik flörtölnek mobilon, a felhasználók 64 százaléka ugyanis remegve várja a választ levelére vagy üzenetére. 51 százalékuk állandóan meg-megnézi célba talált-e az üzenet, és rengeteg időt elfecsérel a nézegetéssel. Az ismerkedni vágyók 35 százaléka pedig erőlködve próbál minél szellemesebb fogalmazást kreálni, hogy a lehető legmélyebb benyomást tegyen a címzettre.

A Veritas felmérése szerint ha valami probléma adódik a postafiókhoz való hozzáféréssel, vagy nem érkezik válasz, a függővé vált flörtölőknek nagyobb stresszhatást kell elviselniük, mintha egy válást vagy költözést csinálnának végig. Az ilyen függőség önbizalomhiányról tanúskodik, az ilyen emberek kényszeresen ügyelnek arra, hogy mindig és mindenhol elérhetők legyenek - vélik stresszkutató pszichológusok.

Kings College brit kutatói azt is bizonyították, hogy az effajta addikció fölöttébb káros hatást gyakorol az agyműködésre, melynek vizsgálata során azt tapasztalták, hogy az üzenetfüggők IQ-ban mérhető intellektuális képességeinek szintje feleannyi, mint a rendszeres marihuánafogyasztóké.