Vágólapra másolva!
Egy modell, aki szereti a szépet? Nem meglepő. Sylvi azt kedveli jobban, ami kézzel fogható, és nem igazán a digitális világ rabja. A fejlett technológiai eszközöket inkább munkája során alkalmazza, mint magánember, marad az SMS-nél. Erről kérdeztük Sylvit.
Vágólapra másolva!

- Hogyan határoznád meg, mennyire vagy heavy user?

- Nem nevezném magam elektronikus médiafüggőnek. Van egy nagyon szép plazmatévém, amit nagyon ritkán, talán évente kétszer, ha bekapcsolok, hiszen nem nagyon szoktam tévézni sem. Laptopom természetesen van, ez az eszköz nélkülözhetetlen a számomra, viszont ezt is alapvetően csak képek tárolására és megosztására használom. Ezzel szoktam e-mailen átküldeni a képeimet.

- Az elektronikus levelezés sem ejtett rabul?

- Az e-mail számomra inkább munkaeszköz, mintsem társalgási közeg. Tény és való, hogy praktikus és alapvetően olcsóbb, ha az ember, amit lehet e-mailen meg tud oldani, de nem vagyok ezen a téren sem függő, nem ébredek úgy reggelenként, hogy már félálomban a "Power" gombot nyomom, és töltöm a leveleimet.

- Mennyi időt töltesz internetezéssel?

- A világhálót nagyon jó dolognak tartom, de nem vagyok az a típus, aki órákig ül előtte; szívesebben lapozok végig egy újságot, egy magazint. A képeket is jobban szerettem, amíg filmre készültek, és fotópapírra hívtuk elő őket, mert ez olyan kézzel fogható volt, például készült belőle album. Ma már nagyon ritkán nyomtatjuk ki a digitális géppel készült képeket.

- Van saját weboldalad, magad frissíted?

- Fontosnak tartom, hogy legyen saját weboldalam, azon a szinten, ahol én vagyok, mint modell, kell egy hivatalos szájt, ahol lehetőségem van kommunikálni bizonyos információkat. Blogot írni például nagyon szeretek. Az oldal tartalmát, így a szöveget és a képeket, teljes mértékben én szolgáltatom, a többit szakemberek végzik - abszolút profin.

- Milyen "kütyü"-vel rendelkezel?

- Alapvetően telefon felhasználó vagyok, a mobiltelefont nagyon szeretem. A rövid szöveges üzeneteket találom a legfontosabbnak, sms-ből képes vagyok havonta több százat ellőni. MMS-ezni viszont soha nem szoktam, szerintem azt sem tudom, hogyan kell. Ám olyan technikai kütyükkel mint iPod, vagy Playstation, egyáltalán nem rendelkezem, nem élek velük.

- Meddig bírsz "offline" maradni?

- Részben vagyok kommunikációfüggő. Laptopot csak akkor viszek magammal, ha képeket kell rátöltenem, például egy nyaralásra csak abban az esetben, ha az ott készült fotóimat szeretném biztonságosan eltárolni. Valójában telefont sem szívesen viszek magammal a vakációkra. Emiatt a leginkább a Maldív-szigetekre szeretek utazni, mert ott talán ha egy telefontársaságnak van hálózata, ezért nincs nagyon térerő. Ezt imádom benne, hogy az ember, ha akarná, sem tudna elérhetővé válni mobiltelefonon keresztül.

- És ez jó?

- Ez az igazi kikapcsolódás, amikor nem zúdul ránk az információ. Ha igazán el akarok tűnni, akkor nem kapcsolom be a telefonomat, vagy egyáltalán nem is viszek magammal.