Vágólapra másolva!
Az iPAQ 600-as és az iPAQ 900-as egyaránt Windows Mobile 6 operációs rendszeren futnak.
Vágólapra másolva!

A szerényebb, hagyományos mobiltelefon-kivitelű iPAQ 600-as modell és a teljes billentyűzettel is rendelkező erősebb testvér az iPAQ 900-as egyaránt Windows Mobile 6 operációs rendszeren futnak.

Előbbi egy meglehetősen nagy méretű, (2,8"-os) 320 x 240-es felbontású, 65 ezer színű érintőkijelzőt, beépített GPS-vevőt, 3 megapixeles autofókusszal is ellátott kamerát, WiFi- és Bluetooth-rádiókat, illetve microSD-bővítési lehetőséget kapott.

Ezzel szemben az utóbbi modell mindössze 2,4 colos kijelzővel, (amely szintén 65 ezer színű és 320 x 240 pixel felbontású) rendelkezik, ám az iPAQ 900-as viszont már QWERTY-billentyűzetet tudhat magáénak - a kényelmesebb szövegbevitel érdekében. Ugyanakkor ez a készülék is microSD-kártyákkal bovíthető, illetve a 3,2 megapixeles kamera is adott, ugyanúgy, ahogyan a Wi-Fi és a Bluetooth is. Emellett mind a két modell képes a HSDPA-hálózatok teljes értékű kihasználására is.

Az iPAQ 600-as készülék további extrája, a normál billentyűzetbe beékelt érintésvezérelt görgetőfelület. Az egyértelműen az Apple nagysikerű zenelejátszóira hajazó megoldás kivitelezése teljesen egyedi, hiszen közvetlenül a gombokba ilyen vezérlőegységet még senki nem integrált - nagy az izgalom, milyen is lesz a gyakorlatban!

Mindkét modell még idén az üzletekbe kerül - egyelőre ismeretlen áron.