Mobilfizetés az emberi testen át

Vágólapra másolva!
Japánban egy olyan mobilos fizetési megoldás fejlesztését végzik, melynek használatához elő sem kell majd venni a készüléket a zsebből: a telefon használója testén keresztül küldi el az azonosításhoz szükséges információkat, így az akár ujjának érintésével is fizethet egy italautomatánál.
Vágólapra másolva!

Az NTT DoCoMo kutatói ugyan még dolgoznak a megoldás tökéletesítésén, ám reményeik szerint egyszer majd egy kereskedelmi forgalomban is elérhető készülékbe is beépíthetik fejlesztésüket. A szigetországban egyébként már komoly hagyománya van a mobiltelefonos fizetésnek, például vonat- vagy metrójegyet és üdítőt is lehet úgy vásárolni, hogy a készüléket az automaták érzékelőihez tartják a tulajdonosok - írja a Reuters.

Még ennél is egyszerűbb használatot biztosít majd az a speciális megoldás, melynek prototípusát kedden mutatta be a cég. A telefont egy olyan szenzorral szerelték fel, amely elektromos jeleket - így digitális formátumú adatokat - képes közvetíteni a felhasználó testén keresztül. Segítségével megoldható, hogy a felhasználó úgy fizessen, hogy zsebéből elő sem kell vennie a készüléket, elég, ha ujjával megérinti az automata megfelelő részét, s a gép hitelesíteni tudja s engedélyezi számára a fizetési tranzakciót.

Hasonló technológiával akár biztonsági ajtók védelme is megoldható: ezek esetében a belépéshez szükséges digitális információkat a padlóba épített érzékelő olvasná ki a felhasználó lábán keresztül. Egy másik potenciális alkalmazási terület lehet az autóipar is: egy gépkocsiba épített szenzor azonosíthatná a sofőrt, s automatikusan beállítaná a számára optimális ülés-, kormány- és tükörpozíciót. Ugyanakkor a DoCoMo szóvivője szerint még jó pár év kell ahhoz, hogy a megoldás a boltokban is kapható mobilkészülékekben is megjelenhessen, egyelőre még megjósolni sem tudják, hogy a premierje mikor várható.