A Halo 3 lenyomta Harry Pottert

Vágólapra másolva!
A Microsoft már 300 millió dollárt kaszált a videojáték-trilógia befejező részén, amely nem csak más szoftvereket, de a legújabb Rowling-könyvet és a Pókember 3 mozit is maga mögé utasította a bevételek tekintetében.
Vágólapra másolva!

A redmondi szoftvercég ma hozta nyilvánosságra a szeptember 26-án megjelentetett, Xbox 360 konzolra kiadott videojáték összesített eladási adatait. A cím már a premier napján rekordot döntött a több mint 170 millió dolláros bevétellel és 1,7 millió példányos előrendeléssel, ám ez a szám az első héten elérte a 300 millió dollárt. A Microsoft közleménye szerint ezzel a Halo 3 már nem csak a leggyorsabban fogyó videojáték, hanem a legsikeresebb szórakoztatóipari termék címet is magáénak tudhatja.

A premier az Xbox 360 játékgép eladásait is fellendítette, amelyekből kétszer annyi fogyott, mint rendesen, online Halo 3 játékkal pedig már összese több mint 4500 évnyi játékidőt töltött az Xbox Live hálózat 2,7 millió játékosa. "A HALO 3 egy igazi kulturális jelenség és a játék megjelenése kiemelkedően fontos mérföldő az Xbox 360 platform számára. A HALO 3 a jövő szórakoztatási formáját testesíti meg számunkra, amit a világ legkreatívabb elméi készítettek el, létrehozva az interaktív történetmesélés új generációját." - méltatta a játékot Bill Gates, a Microsoft elnöke.

A Halo-sorozat első két epizódjából összesen 15 millió példányt adtak el világszerte.