Jön a kártyafüggetlen, nyitott iPhone

Vágólapra másolva!
Franciaországban lehet majd elsőként kártyafüggetlen változatban is kapni az Apple mobilját, bár valószínűleg drágábban, mint a szolgáltatóknál, Steve Jobs pedig bejelentette, hogy megnyitják a készüléket a szoftverfejlesztők előtt.
Vágólapra másolva!

A France Telecom mobilszolgáltató ága, az Orange szerdán hivatalosan is bejelentette, hogy a francia operátorok közül nála lehet majd iPhone-t vásárolni. A cég tájékoztatása szerint az Apple mobiltelefonját előfizetés vásárlása és egyelőre ismeretlen időtartamú hűség vállalása esetén 400 euróért, azaz százezer forint körüli összegért lehet majd hazavinni november 29-étől.

A készülék drágább lesz

Hasonló bejelentésekre már több európai országban is sor került, az Orange esete azonban érdekesebb ezeknél: az International Herald Tribune értesülései egy helyi fogyasztóvédelmi törvény értelmében ugyanis hálózati korlátozás nélküli változatban is árusítani fogja az Apple mobilját, elsőként - és jelenleg egyetlenként - a világon.

A bármilyen mobilcég hálózatán működőképes készülék várható piacra dobását a lapnak az Orange szóvivője is megerősítette. Ennek árát (illetve a kedvezményes vételhez szükséges hűségszerződés időtartamát) azonban csak a novemberi premier napján fogják bejelenteni - a szabadon használható iPhone feltehetően jóval többe kerül majd 400 eurónál.

A franciák nem tejelnek

A hálózatfüggetlen készülék érkezése e azért is érdekes, mert az Apple jelenleg kizárólag csak a partner mobilcégek SIM-kártyájával használható formában engedélyezte az iPhone árusítását. Ennek az az oka, hogy az iparágban cseppet sem megszokott módon az Apple az eladott készülékeken lebonyolított mobilinternetes adatforgalomból származó bevételekből - piacelemzők becslései szerint mintegy harminc százalékos - részesedést is kér az operátoroktól - ezek közül jelenleg egyedül az Orange képez kivételt.

A szoftvert is megnyitják

Az Orange bejelentésével egy napon - október 17-én, vagyis tegnap délután - az Apple, egészen pontosan a cég vezetője, Steve Jobs is jó hírt közölt a modell rajongóival. A cég hallgat a kritikákra, és a továbbiakban nem gátolja meg a nem tőle származó szoftverek telepítését a készülékre, amire eddig csak a készülék feltörésével volt lehetőség. Így a készülékre a többi okostelefonhoz hasonlóan független szoftverfejlesztők is készíthetnek majd alkalmazásokat, mint ahogy eddig is tették.

Az egyedi felhasználói felülettel ellátott modellt ugyanis lelkesen fogadták az amatőr programozók, és segédprogramok, játékok tucatjai születtek rá. Mivel azonban zárt rendszerként dobták piacra, hamarosan a hackerek is nekiestek, és az Apple legutóbbi szoftverfrissítése után is csak napok kellettek hozzá, hogy sikerrel megynyissák a rendszert. A telefont az Apple OS X operációs rendszerének mobilra átírt változata működteti, amely a Unix nagygépes rendszerek egyik "kistestvérén", a linuxokkal rokon BSD-n alapszik.