Spórolhat, ha neten választ karácsonyi ajándékot

Vágólapra másolva!
Jobban jár az a vásárló, aki a számítógépe előtt klikkelve pipálja ki a karácsonyi bevásárlólistát, mint aki a hagyományokhoz ragaszkodva mély lélegzetet vesz, és beleveti magát a boltok ünnepi forgatagába - ezt a tanulságot szűrte le egy brit fogyasztóvédelmi csoport novemberi kiadványában.
Vágólapra másolva!

Csak a népszerű ajándékok öt tételén - a lapos képernyős tévén, a fényképezőgépen, a kamerán, a hifi berendezésen és a DVD-készüléken - összesen több mint ezer fontot (több mint 360 ezer forintot) spórolhat meg az internetes megrendelő - állapította meg a Which? (Melyik?) elnevezésű szervezet jelentése. A felmérés során 72 termék árát vizsgálták meg 111 boltban, és az összehasonlítás alapján a megtakarítás 10-30 százalékos is lehet egy-egy termék esetében: így a digitális kamerákon 11 százalékot, míg az LCD és plazma tévéken akár 29 százalékot is lehet fogni. De alaposan le lehet faragni a könyvek (14 százalék), az MP3/MP4-lejátszók (11 százalék), a CD-lemezek (7 százalék), és még a pezsgő árát is (2 százalék).

A fogyasztóvédelmi magazin ugyanakkor figyelmeztet, hogy a technikai kütyüknél nem árt egy kis fortély: ügyelni kell az extrákra is, ugyanis lehet, hogy egy kicsit drágább, de jobban felszerelt szerkentyű - mondjuk egy Playstation 3 több játékkal - valójában olcsóbb, mintha a kiegészítőket külön kellene hozzá megvenni. A netes bevásárlás mellett szóló érvek toplistáján az árak könnyebb összevetését, a tülekedés elkerülését, a versenyképes árakat és a nagyobb választékot jelölte meg a Which? online kutatásában résztvevő több mint kétezer válaszadó. A brit vásárlók évente mintegy 240 millió fonttal (közel 87 milliárd forinttal) többet adnak ki, mintha a neten keresztül intéznék beszerzéseiket - derült ki egy a témában végzett másik hivatalos felmérésből.