Vágólapra másolva!
A népszerű, mobiltelefonra tervezett böngésző egy újabb verziójához érkezett, amellyel a fejlesztők ígéretei szerint már a legújabb webkettes szolgáltatásokat is hibátlanul meg tudja jeleníteni a szoftver.
Vágólapra másolva!

Az Opera Mini 4 beta 3 néven elérhető friss alkalmazás első sorban olyan újításokat fog tartalmazni, mint az egy helyen kezelhető, a böngészőben eltárolt összes könyvjelző (Opera Link), amely adatbázis szinkronizálható más eszközökkel is. Izgalmas újdonságnak tűnik a zoom funkció, amellyel egy-egy oldal tartalmának bizonyos részeit tudjuk nagy méretben megtekinteni. Utóbbi szolgáltatás érdekessége, hogy már láthattunk hasonlót a Nokia MiniMap megoldása kapcsán, amelynek keretében az oldal teljes egészében megjelenik a telefonunk kijelzőjén és egy "nagyító" segítségével tudjuk az egyes alrészeket valódi nagyságban elolvasni.

A fejlesztők természetesen az algoritmusban is végezték némi teljesítménynövelést, melynek köszönhetően a tömörítési eljárás, illetve a tartalmak kijelzőre varázsolása a korábbiakhoz képest még zökkenőmentesebben történik. Az új szoftverben egy gombnyomással tudjuk az adott oldalt 90 fokkal elfogatni, így többé nem akadály, ha a telefonunk LCD-je túlontúl hosszúkás. A korábbi verziókból hiányolt egérkurzor most már minden egyes, Java-programok futtatásra alkalmas eszköz kijelzőjén meg fog jelenni, így már valóban olyan érzésünk lesz, mintha csak az asztali számítógépünk böngészője előtt ülnénk. Örömteli lehet a webkettes megoldások rajongóinak, hogy új Opera Mini teljes körűen támogatja a CSS-ből betöltendő stílusokat, így az oldalak valóban úgy fognak kinézni, mintha csak Firefoxban vagy Explorerben jelenítenénk meg azokat.

Az Opera Mini böngésző kis túlzással forradalmasította a web-elérést mobiltelefonon keresztül. A számítógépes netprogramok versenyében sem fejlesztési, sem anyagi szempontból nem tudott beleszólni hosszú távon az Internet Explorer, a Netscape és később a Firefox versenyébe. Az Opera fejlesztői egy zseniális húzással áttették a fókuszpontot a mobileszközök piacára, amellyel egy csapásra piacvezető megoldás született az iparágban. A Mini névre keresztelt alkalmazás képes volt akár nagyobb méretű grafikákkal, táblázatokkal és modern webkettes portálmegoldásokkal is felvenni a küzdelmet, majd azokat a telefon adatkommunikációs csatornáján keresztül tömörített formában és lehetőleg egy oszlopba rendezve megjeleníteni egy kézi készülék LCD-jén.