A Microsoft Xbox Live nevű internetes játékszolgáltatásról nemsokára olyan teljes verziójú programokat lehet letölteni, melyeket korábban csak DVD-n árusított a szoftvercég.

A vállalat az Xbox Live ötödik születésnapjával párhuzamosan, december elején publikálja majd az első Xbox konzolra kiadott játékokat, amelyet tizenöt dollárért vehetnek majd meg és tölthetnek le a felhasználók. A játékgépekről elérhető internetes szolgáltatás keretében jó ideje árusítanak játékokat, de ezek általában kisebb méretű, egyszerűbb programok, nem korábban DVD-n terjesztett xboxos alkotások.

Azt egyelőre nem közölték a világhálón keresztül is terjesztésre kerülő játékok listáját, a Betanews értesülései szerint a Halo első része, a Psychonauts, és a Crimson Skies: High Road ezek között lesz. A játékokat 1200 Microsoft-pontért tölthetik majd le a rendszerből a felhasználók, ez tizenöt dollárnak, vagyis durván 2600 forintnak felel meg. A Microsoft már most közölte, hogy a jövő év során tervezi további régi játékok publikálását a nyolcmilliós felhasználói táborral bíró, itthon azonban hivatalosan még nem elérhető Live-ra. 

Ugyanakkor nem sokkal a hír napvilágra kerülését követően a PC World már arról adott hírt, hogy a Microsoft beismerte, vannak még gyermekbetegségei az online terjesztésnek: egyik-másik játéknál grafikai problémák, lefagyások léptek fel, illetve gondot jelenthet az is, hogy a lemezes verzióban meglévő extra tartalmak nem lesznek elérhetők a netes kiadásban.