14 milliós számla mobilinternetezésből

Vágólapra másolva!
Egy kanadai férfi durván tizennégy és fél millió forintnak megfelelő összegről szóló számlát kapott mobilszolgáltatójától - miután HD-felbontású filmeket töltött le korlátlannak hitt mobilinternetes csomagjával.
Vágólapra másolva!

A 22 éves Piotr Staniaszek a kanadai Bell Mobility cég ügyfele, aki nemrég hosszabbította meg hűségszerződését a céggel, mely során egy új Motorola KRZR mobiltelefonra is szert tett. A készüléken lévő mobilböngésző használatára tízdolláros (azaz durván ezerhétszáz forintos) havidíj ellenében elő is fizetett, ám végül arra is talált módot, hogy PC-jéhez csatlakoztatva modemként használja a készüléket.

A Calgaryban élő olajmunkás fiatalember nagyfelbontású filmeket töltött le, és más, jelentős adatforgalmat generáló szolgáltatást vett igénybe a számítógéphez csatlakoztatott mobilon keresztül - mivel saját bevallása szerint nem volt tudatában a felmerülő extra költségeknek - írja a BBC.

Mobilinternet egy lakás áráért

Mint később kiderült, hogy a PC-n keresztüli internetezés nem foglaltatik benne a telefonról elérhető mobilböngésző csomagjába, ezért a szolgáltató fel is számolta az adatátvitel díját, így Staniaszek 65 ezer dollárról, vagyis mintegy 11,1 millió forintról szóló számlát vett kézbe novemberben, noha átlagosan havi 150 dollár (25 ezer forint) szokott lenni a telefonszámlája.

Az összeget először tévedésnek vélte, ezért megkereste a társaság ügyfélszolgálatát, ahol azonban rossz hírek fogadták: kiderült, hogy a számla kiállítása óta tartozása már 85 ezer dollárra, vagyis mintegy 14,5 millió forintra emelkedett.

A BBC beszámolója szerint a kanadai mobilcég a fenti összegből végül jóindulatból jelentősen lefaragott, ám a férfinak még így is 3243 dollárt, vagyis nagyjából 550 ezer forintot kell befizetnie a Bell Mobilitynek. A férfi azonban tovább folytatja a tárgyalásokat a céggel, mivel ezt az összeget sem akarja befizetni, állítása szerint ugyanis nem volt tudatában, hogy PC-s böngészés extra költségekkel jár.

Nem jött figyelmeztetés

Staniaszek még azt is problémásnak tartja, hogy a szolgáltató rendszere vagy munkatársai már korábban nem hívták fel a figyelmét arra, hogy akarva vagy akaratlanul milliós költségekbe veri magát. Ugyanakkor a Globeandmail.com-nak a vállalat szóvivője elmondta, két hónapja kezdték tesztelni, s már üzemel hálózatukon az ügyfelek adatforgalmát monitorozó rendszer, amely figyelmezteti az előfizetőket hasonló esetben.