Börtön jár a hamis regisztrációért az olaszoknál

Vágólapra másolva!
Bűntett a hamis internetes identitás: az olasz legfelsőbb bíróság döntése szerint bűncselekményt követ el az, aki a hálón más embernek adja ki magát, mint aki valójában, mert így visszaél mások bizalmával.
Vágólapra másolva!

A verdikt vonatkozik mind a hamis névhasználatra, mind az e-mail címek regisztrációjánál leadott hamis adatokra egyaránt. A döntés első áldozata Itáliában egy toszkánai fiatalember, aki volt barátnőjének nevében hozott létre postafiókot, ugyanígy levelezett és kötött ismeretségeket, nyilvánvalóan azzal a szándékkal, hogy kárt okozzon neki. Miután lelepleződött, a firenzei fellebbviteli bíróság egyévi börtönre ítélte, hiába védekezett azzal, hogy az internet lehetőséget ad arra, hogy bárki bármilyen fantázianéven szerepeljen.

Ezt a törvényszék nem fogadta el, mivel a vádlott pontosan tudta, hogy kinek a "bőrébe" bújik bele, és levelezőpartnerei abban a hiszemben társalogtak vele, hogy egy másik, valóságos személy van a chaten. Így a fiú kimerítette a magánszemélyekkel szembeni, továbbá a közbizalommal és a névvel való visszaélés bűntettét egyaránt. Külön súlyosbító körülményként ítélte meg a bíróság, hogy valódi nemével ellenkező neműként jelentkezett be, és emiatt volt kedvesét az ő leveleiben olvasható "keringő-felhívások" nyomán egyre több férfi kezdte zaklatni szexuális ajánlatokkal - írta a La Repubblica című olasz napilap.

A hamisító nem nyugodott és elment egészen az olasz legfelsőbb bíróságig, de a tekintélyes testület sem neki adott igazat. Így aztán jó esetben megúszhatja kalandját egyévi börtönnel. Ha ez az ügy precedenst teremt, netán a nemzetközi jogban is, alighanem sok "rejtőzködő" internet-betyár kerülhet kellemetlen helyzetbe.