Groó Diana: előtte az élet

Groó Diana az ELTE BTK Francia - Hebraisztika szakán végezte egyetemi tanulmányait, de aztán a filmes világ  magába szippantotta. Asszisztensként dolgozott a Hunnia Film és Budapest Film Stúdióban, majd hamarosan a Színház-és Filmművészeti Egyetem tv- és Filmrendező szakán szerzett diplomát Simó Sándor osztályában. Osztálytársaival a Madzag Filmegyletet alapítója. Több díjnyertes rövid- és dokumentumfilmjét követően, első játékfilmjét "Csoda Krakkóban" címmel 2004-ben készítette el. Azóta többször is hallhattunk már kiváló munkáiról, legutóbb a IV. Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál kapcsán. A Verzió Fesztivál történetében idén először különdíjat is osztottak, melyet Groó Dianának ítéltek oda, a Pető Intézet egykori és jelenlegi neveltjeinek mindennapjait feldolgozó filmjéért, az "Előttem az élet" című alkotásért. Kíváncsiak voltunk arra, hogy a filmes szakmában mit hozott a technika fejlődése, vajon növeli-e a sikert az internet terjedése, és mi lehet egy fiatal rendező folyamatos sikerének titka ebben a rohanó világban. Groó Dianával beszélgettünk:

- Mi hívta életre az ad-hoc jellegű különdíjat?
- Ez a filmfesztivál a közönség szavazatai alapján osztja ki az elismeréseket. Információim szerint a dokumentumfilmem csupán pár szavazattal csúszott le a fődíjról, minimális, tized vagy század százaléknyi különbség volt a szavazatok között. Zádori Zsuzsa, a fesztivál igazgatója ezért úgy döntött, hogy a nagyon szoros verseny miatt ezt mindenképpen megjutalmazza egy különdíjjal. Ez nagyon jól esett. De legfőképpen annak örültem, hogy nagyon sokan megnézték a filmet, mivel idén 4320 nézője volt a Verzió Filmfesztiválnak.

- Miről szól a film?
- Az Előttem az élet című filmet 2005-ben forgattam, tehát két éve. Olyan dokumentumfilmnek készült, amely nemcsak a világhírű Pető-módszert mutatja be, hanem azokról a gyerekekről szól, akik az intézetben éltek, aztán kiléptek védőburkából hihetetlen optimizmussal nekivágva a nagybetűs életnek. Arra kívántam a hangsúlyt helyezni, hogy mennyire egészségesebben gondolkodnak azok az emberek, akiknek valamiféle olyan hátrányuk van, amihez mi nem vagyunk hozzászokva. Azt akartam, hogy az emberek szeme felnyíljon: a társadalomnak sokkal nyitottabbnak és elfogadóbbnak kellene lennie, a mi feladatunk nem az integrálódás elvárása, hanem lehetőségeinek és esélyeinek megteremtése, amivel bizony eléggé el vagyunk maradva. A film az elfogadásról szól, és arról, nekünk hogyan kellene alkalmazkodni és odafigyelni. Ez bizonyos mértékben néhányunknak természetes, de sajnos az ország nagy részének, vagy ennek a régiónak nem. Nemcsak Magyarország, egész Közép-Európa abszolút felkészületlen a mozgáskorlátozottak, mozgássérültek, hátrányos helyzetűekhez,vagy bármilyen másság elfogadásához való viszonyulás terén, aluledukált, ha így mondhatnám. És ez mentalitás kérdése.

- Elérhető az interneten a film?
- Sajnos az interneten nem elérhető, bárcsak az lenne! A MTV2 a nyáron tűzte műsorára, és reménykedem az ismétlésben. A film levetítését követően ismeretlenektől kaptam levelet, és visszajelzéseket, mennyire fontosnak tartják ezt a filmet, és hogy mennyire megérintette őket. Ha összehasonlítok egy visszajelzést egy díj érdemével, akkor ez mindennél többet ér.

- Kedvenced a dokumentumfilm?
- Ugyanolyan boldogan készítek dokumentumfilmet, mint játékfilmet. Előnyöm, ha ez egyáltalán annak nevezhető, számomra ugyanakkora kihívás mind a két műfaj. Talán, lehet mondani azért, mert Schiffer Pál mellett voltam 9 évig asszisztens, és ez nagyon meghatározó utat, irányt mutatott nekem. Nagyon fontosnak tartom a dokumentumfilmet. Természetesen egészen másként kell csinálni, mint egy játékfilmet, de számomra ez nagyon izgalmas, kimondottan szeretem. Első dokumentumfilmem a Trapéz volt, amit annakidején a főiskolán készítettem, ezt követte a Córesz című dokumentumfilm, valamint más, kisebb alkotások, és utoljára az Előttem az élet.

- Hogyan látod, az internet népszerűsíti a művészetedet?
- Mindenképpen nagyon fontosnak tartom a technika fejlődését, és úgy látom, abszolút kikerülhetetlen a filmek jövőjét illetően is. Ennek én is az áldozata vagyok. A szívem szakad meg a régi idők mozijáért, de ez egy tendencia. Azt gondolom, hogy sajnos a mozik sorsa leáldozóban van, a dvd és házimozi rendszer a fotelhez ragasztja a közönséget. A moziba járás már lassan egy alternatív vagy underground szokás lesz, szűk réteget fog érinteni. Viszont a világháló, - ha ki is marad a személyes és közösségi élmény, a bensőséges minőségi közvetítés, mondjuk a nagyvászon és egy moziterem hangulata - mégis szenzációs és csodálatos lehetőségeket kínál, hiszen szinte korlátlanul el tud juttatni az ember bármilyen alkotást a közönséghez a világ bármely pontjára. A disztribúció szintjén kiváló.

- Ez a hullám mennyiben hat a rendezőkre? Másképpen alkotnál a mozivászonra, mint a képernyőre?
- Szerintem ha egy kis dobozban, egy pici letölthető képernyőn, vagy a nagyvásznon nézel filmeket, az igenis befolyásolja az alkotói elképzelést és a film minőségi hatását. Ellenben az internet mégis a legkönnyebben teszi elérhetővé a filmes alkotásokat. Többen szörföznek a neten, mint ahányan mozijegyet vásárolnak. Nagyobb esély van ezáltal arra, hogy a világhálón keresztül eljussanak esetleg a "láthatatlan filmek" is a közönséghez. És hát ez kikerülhetetlen. Ez a jövő. A webtévé is pillanatok alatt teret hódít, és előbb utóbb a televíziós csatornák is háttérbe fognak szorulni, ami nem feltétlenül baj, mert így az emberek saját ízlésük szerint tudják majd kiválasztani a filmeket és a programokat.

- Te magad a privát életedben mennyire vagy a technika embere?
- Alapfelszerelések elsődlegesek: van laptopom, rajta szoftverekkel, kisfilmjeim nagy része kompjúteranimációval készül, tehát nem is tudnék meglenni a technika fejlődése nélkül. Mobiltelefonom van, nem a legszuperebb, hanem 100 éves. Próbálom a dolgokat arra használni, amire valók: a telefonomat beszélgetésre használom, sms-küldésre, és talán még ébresztőóra is van benne. Tehát alapdolgok, amelyek a mindennapos használatra beépültek az életembe, és a munkámhoz is elengedhetetlenek, de egyáltalán nem a legfrissebb kiadásból.

- Van blogod?
- Nincs blogom, nem tervezem, mert a blog nem más, mint egy napló, én pedig ezt elég személyes dolognak tartom. Nagyon sokan olvassák egymás blogjait, meg írnak sajátot, néha én is szívesen beleolvasok másokéba, de inkább könyvet olvasok.

- Sok díjnyertes filmed van, van bevált recepted?
- Valóban, az elején nagyon meglódult a dolog a kisfilmekkel, dokumentumfilmekkel. Nincs recept, ez mindig kiszámíthatatlan. A díj tulajdonképpen az ember önérzetének jó, de semmi többet nem ad. Én mindig mindent nulláról kezdek, amikor egy új dologba belefogok. Persze mindenkinek nagyon jó az elismerés, vagy ha felfigyelnek a munkádra és értékelik, de a titok kulcsa ettől még nincs meg, mindig kiszámíthatatlan, és meglepetésszerűen érnek a díjazások. És persze nagyon jólesnek, de soha nem könnyíti meg a következő nagy feladatot. Alkotói szempontból ez egyáltalán nem befolyásol.

- Min dolgozol mostanában?
- Sok tervem van, három már előkészületben, a szűkös keretek azok, amelyek egy picit hátráltatják az igazi megvalósulást. Egy nagyjátékfilm forgatókönyvön dolgozom, egy dokumentumfilmre is készülök, és egy kisjátékfilm is tervbe van véve, ami szintén komputeranimációval készülne. Remélem, hogy jövőre, 2008 folyamán valamelyik a háromból ténylegesen megvalósul. Kabalából hadd ne beszéljek róla...