Vágólapra másolva!
A WiMAX vezeték nélküli technológia bevezetését hátráltathatja, hogy a Nokia és a Siemens mérnökei egy új adatkommunikációs megoldás kifejlesztésén dolgoznak. A Long Term Evolution (LTE) rendszerek nagymértékben hasonlítanak az UMS-hálózatokhoz, miközben akár 173 Mbit/sec-es sebességre is képesek.
Vágólapra másolva!

A Nokia Siemens Networks Berlinben sikeresen végrehajtotta az első LTE-rendszerteszteket. A szélessávú megoldás első, próbajellegű bázisállomását a berlini Heinrich Hertz Intézet tetején helyezték el. A helyszínválasztás szimbolikus üzenetnek is tekinthető - az Intel, a Google, a Cisco és a Samsung által preferált WiMAX-megoldással szemben. A tesztben résztvevő ügyfeleknek feladata az volt, hogy egy kilométeres körzetben egy arra alkalmas vevőegységgel - autóban ülve - a lehető legtöbb adatot töltsék le az LTE-adótorony segítségével. A próba után minden felhasználó pozitív élményekről számolt be: főleg a nagy sávszélességet és a stabil kapcsolatot emelték ki.

Az LTE hátterében egy jelenleg 2,6 GH-zes frekvenciatartományban működő megoldásról van szó. Egy állomás a környezetében elhelyezett négy darab, egyenként 120 fokot lefedő egységből áll, amely az úgynevezett Multiple Input - Multiple Output (MIMO) - antennákra épül. Az új adatkommunikációs technológia igen nagy mértékben hasonlít az UMTS-nél már megismert, 2,1 GHz-en működő rendszer alapjához - a mérnököknek "mindössze" már csak annyi a feladatuk, hogy 2,6 GHz helyett 2,1 GHz-en is hasonló minőségű jelet tudjanak továbbítani az adóvevők. Így az LTE bevezetése során fel lehetne használni a korábban már alkalmazott UMTS-tornyokat.

Az Intel vezetésével kifejlesztett WiMAX megoldást már sokan eltemették, látva a HSDPA sikereit, és a processzorgyártó partnereinek késlekedését - a Sprint és az Intel legfrissebb bejelentése alapján csak 2009 tavaszán kezdődhet meg a WiMAX kereskedelmi bevezetése. Az LTE további hátránya, hogy egyelőre csak a Nokia Siemens Networks szakemberei állnak ki mellette teljes mellszélességgel, illetve a rivális technológiával szemben nem tud nemzetközi, több országra kiterjedő pozitív teszteredményekről beszámolni.

Az iparági szakértők véleménye szerint az LTE kereskedelmi bevezetése nem kezdődhet meg 2010 előtt, és félő, hogy a WiMAX ekkorra már valós, piaci tapasztalatokkal is rendelkezni fog. Ellenben 173 Mbit/sec-es letöltési sebességet egyelőre csak a Nokia által kifejlesztett vezeték nélküli megoldás tudott produkálni.