Mobil összehajtható képernyővel

Vágólapra másolva!
Az év közepén kerül a boltokba a holland Polymer Vision speciális mobilja: a készülék akkora, mint két névjegykártya egymás mellett, ám ha használója netezni, olvasni akar rajta, 5 colos, összehajtható képernyőt húzhat ki belőle.
Vágólapra másolva!

A Readius márkanevű készülék az első olyan mobil, amelynek képernyője nem merev, hanem összehajtható, így nem foglalja teljes méretben a helyet, a tizenhárom centiméter átlójú kijelzőt elég akkor előhúzni, ha szükség van rá. A készülék áráról még nincsenek konkrétumok, de a cég illetékesei szerint várhatóan nem haladja meg a felső kategóriás, hagyományos típusokét - írja a Reuters.

Forrás: [origo]

Az e-könyv-olvasó eszközökéhez hasonló képernyő egyelőre csak állóképet - szöveget és képeket - tud megjeleníteni, videót nem, bár a gyártó már kísérletezik egy erre a feladatra is alkalmas modellel. A gyártó honlapján szereplő információk szerint a fekete-fehér e-papír-képernyő napfényben is jól olvasható, nagyon kevés áramot fogyaszt, így egy töltéssel akár 30 órán át lehet olvasni rajta.

Emellett a készüléket 3G/HSDPA adatátviteli képességgel is felvértezik, így használója webezhet vagy e-mailjeit is megnézheti, illetve elmentheti a 8 gigabájtig bővíthető memóriában. Az a honlapon publikált animációból sem derül ki, miként lehet majd e-mailt vagy sms-t írni a készülékkel, mivel az csupán nyolc billentyűvel rendelkezik, nem szerelték fel a szokásos szám-, és betűgombokkal.