Kezdődik az átállás az új netcímekre

Vágólapra másolva!
Egyre több eszköz kapcsolódik a netre, ha a bővülés a jelenlegi ütemben halad tovább, 2011-re elfogynak a számítógépek, mobilok és egyéb kütyük egyedi azonosítására szolgáló IP-címek.  Ennek érdekében az internet protokollját (Internet Protocol) a jelenlegi 4-es verzióról (IPv4) a 6-osra (IPv6) kell átállítani még a kérdéses dátum beköszönte előtt.
Vágólapra másolva!

Mint ismeretes, minden internetre kapcsolódó eszköz rendelkezik egy saját IP-címmel, amely kissé nehezen megjegyezhető, numerikus formátumú - például a www.origo.hu-hoz a 195.228.240.145 tartozik. Az egyszerűbben használható szöveges címekre való átalakítást az erre épülőa domainnév-rendszer használja ki, ez azonban inkább csak a felhasználók boldogulását egyszerűsíti, a hálózati eszközök többnyire a numerikus IP-címek alapján kommunikálnak a világhálón.

A jelenleg elterjedt IPv4-es rendszer négymilliárd darab internetes címet képes használni, ráadásul ezek közül is mintegy húszmillió címvariáció belső hálózati funkciók számára van fenntartva, azaz azt nem kaphatják meg a netre kapcsolódó "mezei" eszközök. Szakértők szerint ebből a címmennyiségből már csak mintegy 14 százalék van szabadon, ezért is kell átállni a nagyságrendekkel több, 3.4×1038 darab címet szolgáltatni képes IPv6-ra. Ez utóbbi olyan sok IP-cím használatát teszi lehetővé, hogy még az sem terhelné túl, ha például a földön élő emberek minden ruhadarabja saját címet viselne. Egy IPv6-os internetcím nyolc darab, kettőspontokkal elválasztott számcsoportból áll, melyek mindegyike négy-négy hexadecimális számjegyet tartalmaz, például: 2001:0db8:85a3:08d3:1319:8a2e:0370:7334

Az új internetes címrendszer bevezetéséhez vezető első fontos lépést hétfőn tette meg az ebben illetékes szervezet, az IANA (Internet Assigned Numbers Authority).