Mobilinternet-roaming: irreális árak

Vágólapra másolva!
A telekommunikációs tanácsadással foglalkozó SciamuS Kft. szerint sokan járnak pórul, amikor külföldön csatlakoznak a világhálóra mobiltelefonjukról: egy percnyi internetezés akár csaknem negyvenezer forintot is kóstálhat.
Vágólapra másolva!

Bedő Erik, a társaság ügyvezető igazgatója az MTI-nek elmondta: sok ügyfelük panaszkodik arra, hogy több százezer forintos adatszámlát kap, miután Európában internetezett. A csúcstartó egy olyan ügyfelük, aki Skandináviában internetezett magyar előfizetésével, ő nettó 900 ezer forintos számlát kapott kézhez.

Több ezerszeres költség

A társaság felhívta a figyelmet arra, hogy a mobilinternetezés külföldön a többszörösébe kerül, mint Magyarországon, s ezért adott esetben a magyar előfizetők több tízezer forintot is kifizethetnek akkor, ha külföldön interneteznek. A SciamuS közlése szerint számításaik a három magyar mobilszolgáltató adatain alapulnak. A cég elemzése szerint miközben több szolgáltató akciósan nettó 2-3 ezer forint közötti összegért 5 gigabájt belföldi forgalmat tesz hetővé, addig külföldön, Európán belül a díjak megabájtonként 1500-2500 forint között mozognak. Ez fajlagosan 2 ezerszer, 5 ezerszer drágább, mint a belföldi használat.

Az alacsonyabb árat - az 1.000 forint megabájtonként, preferált hálózathasználat esetén számlázzák, míg egy másik hálózat használata esetén akár 2500 forintot is fizethetnek a használók ugyanekkora adatforgalom után.Bedő Erik elmondta: ha külföldön tartózkodunk és tévedésből letöltünk például egy 30 megabájtos Windows frissítést mobilinterneten keresztül, azért akár 75 ezer forintot kiszámlázhatnak a mobilcégek. A Vodafone kínálatában ugyan szerepel egy olyan csomag, amit a külföldi preferált hálózataiban ajánl, ám ez fajlagosan 100-szor drágább mint egy belföldi ajánlat - a csomag 50 megabájt adatforgalmat biztosít nettó 2500 forintért. Problémát jelent az is, hogy nehéz mérni, a felhasználó mikor éri el, illetve haladja meg ezt a forgalmat, efelett ugyanis már a drágább díjak érvényesek.

A SciamuS szerint miközben a beszédroamingnál nagyjából becsülhető a költség, addig adatforgalom esetén, ami egy számítógép használatakor észrevétlenül zajlik, szinte lehetetlen. Hasonlóan nehéz helyzetben vannak a Magyarországra érkező külföldiek is. A tanácsadó cég szerint a mobilszolgáltatók megállapodtak az extrém magas díjakban, s nem tartja valószínűnek, hogy ez a tarthatatlan helyzet a közeljövőben jelentősen változni fog.

Nyártól változhat a helyzet

Ugyanakkor Márton György, a Nemzeti Hírközlési Hatóság szóvivője az MTI érdeklődésére emlékeztetett arra, hogy Barcelonában, a február 11. és 14. között megrendezendő GSM-konferencián Viviane Reding, az Európai Bizottság információs társadalomért és médiaügyekért felelős biztosa korábbi közlése szerint várhatóan hivatalosan bejelenti, miszerint az unió nyárig ad haladékot a szolgáltatóknak arra, hogy a jelenleg extrém magas adatroaming-tarifákat mérsékeljék.

Az NHH szóvivője egyetértett azzal, hogy az árak valóban irreálisan magasak és valóban nagy veszélynek teszik ki magukat azok a fogyasztók, akik külföldön interneteznek, hiszen rendkívül magas áron vehetik igénybe ugyanazokat a szolgáltatásokat, amiket belföldön olcsón elérhetnek. Különösen azért fontos minderre felhívni a figyelmet, mert sok mobiltelefonon egyetlen gomb megnyomásával létesíthető internetkapcsolat.