Megnéztük a félkész Google-mobilt

Vágólapra másolva!
Legalábbis azt, ami már megvalósult belőle: Barcelonában a Mobile World Congress egyik legnagyobb "sztárja" a Google-mobil, vagyis az Android operációs rendszerre épülő mobiltelefon. Amiből egyelőre csak a szoftver, meg egy rakás nyomtatott áramkör létezik.
Vágólapra másolva!

A mobilos expón vagy féltucat gyártó mutogat androidos prototípusokat, amelyek a nyílt forráskódú mobilplatform körüli felhajtásnak és a Google operációs rendszerével kapcsolatos optimista várakozásoknak köszönhetően nagy népszerűségnek örvendenek. Emiatt csak a kiállítók vannak nagy bajban, vagy legalábbis azon szerencsétlen alkalmazottaik, akiknek naponta legalább ezerszer el kell ismételniük: "Ez csak egy prototípus."

Az egyetlen épkézláb prototípus

A Google-mobil - ami, mint azt tavaly november óta tudjuk, nem egy bizonyos típus lesz, hanem mindegyik, amely az Android operációs rendszert használja - ugyanis a legtöbb standon csak egy nyomtatott áramkörökre kötött kijelző formájában létezik, amelyből van hagyományos és érintésérzékeny is. A majdani készülékek közül az egyetlen valamire való mintapéldányt az ARM chipgyártó standján vehettük szemügyre, ahol azt egy fehér okostelefon-tokba "csomagolták": ez látható képünkön is.

Forrás: [origo]

Semmilyen extra alkalmazás nem volt azonban rajta, csupán azok a beépített elemek, amelyeket már a Google Android projektjének honlapján is ki lehetett próbálni. A telefonban van többek között egy Gmail-kliens, egy naptár, címtár és webböngésző, amelyek között a menügombbal lehet lapozgatni. A grafikai felület kialakítása egyszerű, de ízléses, valahogy úgy, mint ahogyan azt a Google-alkalmazásoktól megszokhattuk.

Gyorsnak tűnt

A mintapéldányban az ARM 220 megahertzes, vagyis mai szemmel már gyengének tekinthető chipje ketyegett, amivel a készülék igen gyorsan reagált a nyomkodásra. Igaz, egy weboldal betöltésén és a tárcsázáson kívül semmi extrát nem csináltunk vele a rövid próba alatt, de a gyártó szerint jelenleg ennyi is éppen elég ahhoz, hogy bebizonyítsák: létezik a Google mobilos oprendszere. A mobilkongresszuson megforduló "híveknek" ennyi elég is, azonban a gyengécske prototípusok valósággal elvesznek a "valódi" készülékek között, és a kiállító a tenyérnyi, Blacberry-re emlékeztető modellről is elmondta, hogy ez így sohasem kerül majd gyártásba.

Már év végén érkezhet

Főleg azért, mert bár az Androidra épülő fejlesztések megindultak, új mobilalkalmazásokat, amelyek a platform életképességét bizonyítanák, nem láthattunk Barcelonában sem, a kiállítók maximum a készülékek menüit variálták meg egy kicsit. A Texas Instruments standján például egy számítógép munkaasztalához hasonlóan, a háttérképen helyezkedtek el az ikonok. Ezen kívül csupán ígéretek hangzottak el: az, hogy az LG és a HTC még idén, a Samsung pedig 2009 elején jelentet meg ilyen készüléket, a T-Mobile pedig tervek szerint az utolsó negyedévben piacra is dob egy ilyet.