Amerikában nem jön ki a holokauszt-játék

Vágólapra másolva!
Az amerikai Nintendo nem jelenteti meg azt a brit játékot, amely egy gyerek szemén keresztül jeleníti meg a náci zsidóüldözést.
Vágólapra másolva!

Imagination is the Only Escape, vagyis "Csak a képzelet nyújt menekvést" a címe a brit Luc Bernard Nintendo DS-re írt videojátékának, amelyet elutasított a játékcég amerikai leányvállalata. A hordozható játékgépre írt szoftver Európában valamikor idén év végén jelenhet majd meg, azt azonban a kiadó nem részletezte, hogy az USA-ba miért nem viszik el - írja a Kotaku.

Bernard saját elmondása szerint művészeti alkotásként tekint a játékra, amelyben egy, a náci megszállás alatt Franciaországban élő zsidó kisfiú sorsát követheti végig a játékos leginkább a Super Marióéhoz hasonló pályákon át. A szoftver nem ábrázol erőszakot, a szörnyűségeket csupán ijesztő rémfigurák jelenítik meg, és számos történelmi információ jelenik meg benne oktató céllal.

A szerző egyébként ebben a műfajban utazik: egy másik játéka a globális felmelegedés hatásait mutatja be, szintén egy fantáziavilágon keresztül. Annyi bizonyos, hogy játékainak hangulata nagyon más, mint azok a szuper-aranyos figurákkal teletűzdelt sztorik, amelyeket a Nintendo közönsége megszokhatott.