Informatikai szakállamtitkárságot hoznak létre

Vágólapra másolva!
Önálló informatikai szakállamtitkárságot hoz létre a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium - jelentette be Kákosy Csaba gazdasági és közlekedési miniszter szerdán, a Informatikai Vállalkozások Szövetsége éves közgyűlésén.
Vágólapra másolva!

A miniszter elmondta: ezzel is a szektor kiemelt fontosságát akarják elismerni. A közgyűlés új elnököt választott Keresztesi János személyében - tájékoztatta a szövetség által megbízott PR ügynökség szerdán az MTI-t közleményben.

Keresztesi János programbeszédében elmondta: a következő időszakban a legfontosabb feladatnak tartja a hazai piac védelmét, a versenytisztaság biztosítását, a kis- és középvállalkozások versenyképességének javítását. A versenyképesség javításához elengedhetetlen az adóterhek csökkentése - emlékeztetett az új elnök a szövetség kezdeményezésére, amelyben a bérterhek 40-50 százalékos csökkentését szorgalmazza. Ez szerintük érdemi változást eredményezne az innovatív vállalatok versenyképességében.

Keresztesi János szerint a versenyképesség növeléséhez szükség van a hitelgarancia-program, az oktatás és szakemberképzés fejlesztésére is. A szövetség javítani akarja a digitális írástudást is, ma még csaknem 6 millióan számítanak írástudatlannak ebből a szempontból Magyarországon.