Vágólapra másolva!
Bár eddig már két verzióban betiltották, a fejlesztők fellebbezése nyomán most mégis a brit boltokba kerülhet a beteges erőszakossága miatt támadott Manhunt 2 játék.
Vágólapra másolva!

Mint arról korábban beszámoltunk, először nyár elején, majd később ősszel is megtiltotta a Rockstar Games gyilkolászós játékának piaci bevezetését a videojátékok korhatár-besorolását végző BBFC (British Board of Film Classification). A héten azonban változás következett be az ügyben: a kilenc hónapos jogi huzavonát követően a Manhunt 2 fejlesztői legutóbbi fellebbezésük során végül elérték, hogy a játék a szigetországbeli boltokba kerülhet - igaz, átdolgozott verzióban, 18 éven felülieknek szánt besorolással.

Korábban a BBFC döntőbizottsága úgy találta, a játék készítői túl messzire mentek: az elmegyógyintézetben játszódó programban ugyanis nem csupán likvidálni kell az ellenfeleket, hanem különösen brutális, beteges kivégzések kaptak helyet. A bizottságnál többek közt az olyan jelenetek vágták ki a biztosítékot, mint amikor a játékos egy fogóval kasztrálja az ellenfelét. A játék készítői korábban azzal érveltek, hogy a Manhunt 2 semmivel sem másabb, mint egy hagyományos horrorfilm, amelyben szintén jócskán akadnak erőszakos jelenetek, s eleve nem gyerekeknek szánják a programot.

Forrás: [origo]