Elérhető a Vista javítócsomagja

Vágólapra másolva!
A Vista "nagygeneráljának" tekinthető Service Pack 1 (SP1) csomag  Windows Update szolgáltatáson keresztül automatikusan letöltődik, és települ a számítógépre, magyar verziójára viszont áprilisig várni kell.
Vágólapra másolva!

A hazai felhasználók zömének egyelőre még várnia kell a javítócsomagra, amely jelenleg angol, német, spanyol, japán, és francia nyelven érhető el végleges verzióban. A szervizcsomagot akár egyben is be lehet szerezni a Microsoft letöltőoldaláról a (32 és 64 bites változata 435, illetve 727 megabájtos), ám az otthoni felhasználóknak érdemesebb a Windows Update-en elérhető megoldást választaniuk. Ez ugyanis takarékosabban bánik a letöltésekkel, ugyanis azokat a frissítő komponenseket, amelyeket már korábban telepítettek a PC-re, nem tölti le újra. A szoftvercégnél megtudtuk, hogy ha valaki az automatikus termékfrissítésen keresztül minden korábbi javítást feltelepített a PC-jére, az SP1-hez letöltendő adatmennyiség akár negyedére is leredukálható - azzal azonban érdemes kalkulálni, hogy az installáció legalább fél-egy órán át lefoglalja a számítógépet.

A fejlesztők blogján publikált információk szerint egyelőre manuálisan kell felkeresni a Windows Update oldalt az SP1 letöltéséhez, ám április közepétől automatikus frissítésként is továbbítják majd a csomagot a felhasználók gépeire - bár annak telepítését ekkor is le lehet majd tiltani ezzel a segédprogrammal. Ha valaki szeretné, de mégsem tudja telepíteni a Vista első javítócsomagját, annak ezzel a javítással érdemes próbálkoznia.

Bár a Vistához kiadott Service Pack 1 nem hoz olyan látványos új funkciókat, mint anno az XP-hez kiadott SP2-es csomag, érdemes lesz telepítenie a felhasználóknak, mivel például a fájlok másolását vagy a hálózati műveletek működését gyorsabbá tették benne. Ezen kívül például az operációs rendszerbe ágyazott, a merevlemezen és az interneten egyaránt kutakodni képes keresőjét is csereszabatossá tették benne, így aki esetleg például a Google Desktop szoftvert favorizálja, az SP1 telepítése után arra is lecserélheti a Vista asztali keresőjét.

Mivel bizonyos felhasználóknál problémákat okozott, az SP1-es Vistából már eltávolították azt a szigorítást, amely az aktiválás elmulasztása esetén csökkentett módba kapcsolta az operációs rendszert - amely ekkor gyakorlatilag csupán az Internet Explorer böngészőhöz nyújt hozzáférést. A Windows Vista fejlesztőinek hivatalos blogján arra is felhívják a figyelmet, hogy ha valaki a Service Pack 1 valamely korábban megjelent tesztváltozatát már telepítette a PC-re, akkor azt a végleges verzió telepítése előtt mindenképpen uninstallálja. A javítócsomag megjelenés előtt egy olyan hibára is rábukkantak a fejlesztők, amely bizonyos illesztőprogramok megléte esetén jelentkezik, ennek orvoslásáig az SP1 nem települ azokra a számítógépekre, amelyeken észleli ezeket a komponenseket.