Illatos pendrive nőknek

Vágólapra másolva!
Már Magyarországon is kaphatók a GoodDrive illatos pendrive-ok, melyek friss illatukkal hódítanak a hölgyek körében.
Vágólapra másolva!

A férfiak érdeklődését könnyű a puszta teljesítménnyel felkelteni, de a nők számítástechnika iránti érdeklődése nagyban függ a termékek színétől, anyagától, formájától és további, kifejezetten számukra tervezett szolgáltatásoktól. Ilyen a GoodDrive illatos pendrive is, mely citrom, eper és narancs illattal csábítja el a hölgyeket. A pendrive kisméretű, csupán 4 cm-es, így könnyedén elfér a legzsúfoltabb női táskában is, ahol élénk színe miatt rögtön észrevehető.

A lengyel GoodRam a GoodDrive illatos pendrive-ok bevezetésével teljes mértékben a nőket próbálja megcélozni. A divatmárkák nevét viselő telefonok, rózsaszín notebookok mellett tehát itt az illatos pendrive is. A szerkezet különleges külseje mellett memóriavédő gumiborítással rendelkezik és kis méretével válhat a hölgyek kedvencévé.

A különleges jellemzők mellett fontos, hogy színes és illatos gumiborítása egyben stabilan védi is a benne rejlő memóriát. A GoodDrive illatos pendrive-ok három méretben kaphatók, 1GB, 2GB és 4GB adatot képesek tárolni. Az egységek olvasási sebessége minimum 14 megabájt másodpercenként, írási sebessége pedig 4 megabájt/másodperc. A GoodDrive pendrive-ok USB 2.0 szabványt alkalmaznak, csatlakoztatásuk után a gumiborító alatti LED a pendrive színében világít.

(PCWorld.hu)