Többet ad a GKM a Microsoftnak, mint tervezte

Vágólapra másolva!
Noha a költségvetésről szóló törvény 1,23 milliárd forintot irányzott elő felső- és közoktatási szoftver és licencdíj céljára, a Microsoftnak sikerült kicsit feljebb alkudnia az összeget: összesen 1,434 milliárd forintot fordít a tárca a Campus és a School csomagra.
Vágólapra másolva!

Közel másfélmilliárd forintot fordít a gazdasági tárca arra, hogy mintegy kétszázezer egyetemista, főiskolás és a közoktatásban tanuló, vagy oktató ingyen használhassa a Microsoft operációs rendszerét és irodai szoftvercsomagját, valamint néhány egyéb programját. Ez ugyan olcsóbb, mint 2007-ben - akkor az Index értesülése szerint 1,8 milliárd forintot fordított oktatásban használható szoftverekre a tárca -, de több, mint amit a költségvetési törvény erre előirányzott: a hiányzó 200 millió forintot a GKM saját költségvetésének átcsoportosításával akarja kipótolni - derült ki a sajtóosztály kérdésünkre adott válaszából.

Az 1,434 milliárd forintért - mely csak a 2008. évi igénybevételt foglalja magában - 182 000 operációs rendszer, ugyanennyi Office irodai szofvercsomag, a Windows frissitésekhez, és a szerverekhez való hozzáférés joga, továbbá ugyanennyi adatbázisprogram (ez kell például az ETR típusú tanulmányi rendszerhez, hogy a diákok használhassák) vehető igénybe. Számos más kiegészítő program szerepel a szerződésben, melyeket eltérő számban használhatnak a diákok és a tanárok - ezek a szoftverek például hálózatok kezeléséhez, hozzáférések menedzseléséhez valók. A fenti összeg tartalmazza továbbá a telepítő DVD-k gyártásának, kiszállításának, és az állam által elvárt supportszolgáltatásnak az árát is.

Kelendő a Vista

A gazdasági tárca szerint a hangsúly nem a darabszámon van - azaz, hogy melyik szoftverből az idei keretszerződésben mennyit használhatnak az iskolák -, hanem a teljes lefedettségen. A GKM sajtóosztálya szerint 130 ezer intézményi számítógép található a közoktatásban (azaz az általános- és középiskolákban), melyek a School-program keretén belül jutnak majd új szoftverekhez. A Campus-programon belül várható szoftverfelhasználás nem minden esetben mérhető, mert tetszőleges helyekről tölthetik le a tanulók és oktatók a programokat. A szerződés rugalmas, évről évre módosítható a keretszám. A tárca tájékoztatása szerint például a Vistából máig 50 ezret töltöttek le a Campus és School program keretében.

A gazdasági tárca idén először hirdette meg, hogy támogatja a nyílt-forráskódú alkalmazások beszerzését is. Ez elvileg azt jelentené, hogy olyan szoftvereket is használhatnak a diákok és tanárok, amelyeket akár ingyen is letölthetnek az internetről - ám a támogatásért, a supportszolgáltatásért már fizetni kell. A tárca nem árulta el, hogy mennyit szán a nyílt szoftverek támogatására, állításuk szerint a szállítók kiválasztására és a szerződéskötésre áprilisban kerül sor, és az eredményt nyilvánosságra hozzák, akárcsak a Microsoft-szerződést.

Feleannyiba kerül a nyílt forráskódú

Noha a nyílt forráskódú megoldások sem teljesen ingyenesek, a megoldás még így is olcsóbb, mint Microsoft-termékeket vásárolni. Egyes szakértők becslése szerint a számítástechnikában szokásos költséghatékonysági mutató, a TCO (bekerülési költség) akár a fele is lehet annak az összegnek, mint amit egy microsoftos rendszerre költene bármelyik iskola.

Amiért majd fizetni kell, az elsősorban a migrációban való segítségnyújtás, azaz, hogy a windowsos rendszerekkel készített fájlokat használhassák nyílt forráskódú szoftverekkel is, valamint a tanácsadói szolgálat, ami az új szoftverkiadások, későbbi technológiák iskolákba való bevezetésénél lehet fontos. A nyílt forráskódú és a Microsoft termékei közti választás opcionális, a diákok, tanárok és iskolák maguk dönthetik el, hogy melyiket választják - bármelyiket is, pénzükbe nem fog kerülni.