BackBerry Bold: csak üzletembereknek!

Vágólapra másolva!
A kanadai RIM BlackBerry bemutatta legújabb csúcsmodelljét, a Bold névre keresztelt okostelefont. Az újdonság HSDPA-val, wifi-vel, beépített GPS-szel, 2 megapixelees kamerával és még számos egyéb extrával rendelkezik.
Vágólapra másolva!

A kanadai RIM elsősorban a BalckBerry-szolgáltatás és az ahhoz kapcsolódó telefonok kapcsán tett szert világhírnévre. Az azonnal megérkező, központi szervereken tárolt levelek mellett az irodai naptár- és teendőfeljegyzések mind a telefonunkon, mind a számítógépünkön állandó szinkronban vannak, és gyakorlatilag bármikor-bárhol értesülhetünk a legfrissebb eseményekről, akár az íróasztalunktól távol is.

A BaclBerry Bold-készülékek a korábban a gyártó készülékeivel szemben támasztott negatív kritikákra ad csattanós választ. A HSDPA-val, GPS-szel, nagyfelbontású kijelzővel és villámgyors processzorral felszerelt telefon méltó ellenfele lehet vezető okostelefon-gyártó cégek csúcsmodelljeinek is.

A beépített wifi- és HSDPA-modul segítségével ingyenes vezeték nélküli hálózatokon, illetve a szolgáltatónk által biztosított harmadik generációs mobilrendszereken keresztül tudunk széles sávon szörfölni a világhálón, mialatt az összes éppen beérkező elektronikus levelünk azonnal megérkezik a virtuális postafiókunkba. A BlackBerry Bold hardware-es hátterét egy 624 Mhz-es processzor adja, amely mellé 128 MB-os flash memória párosul. Az újdonság tehát különösebb megerőltetés nélkül képes - a lehetőségekhez mérten - egyszerre akár több alkalmazást is futtatni.

A telefon igen nagy méretű kijelzővel bír - 480x320 (HVGA) pixeles felbontással. A felület azonban sajnos nem érintésérzékeny, így továbbra is csak a billentyűzettel tudjuk kezelni az igen méretes készüléket (144x66x14 mm, 133 gramm). A belső memóriát egy 1 GB-os tárolókapacitású háttértárral tudjuk hatékonyabbá tenni, illetve ha még ezzel sem lennék elégedettek, akkor microSD-kártyával tudjuk bővíteni. A középen, a kijelző alatt látható joystick valójában egy, a korai laptopokból ismert trackball, amely tulajdonképpen egy hátára fordított egeret takar.

A BlackBerry Bold képes kapcsolatot teremteni a számítógépünkön meglévő iTunes médiatárral, le tudja játszani a DivX-, az XviD-, a H.264- és a WMV-formátumú videókat is. A hátlapon található 2 megapixeles kamerával 1600x1200 képpontos képeket alkothatunk. A BlackBerry Bolpd beépített GPS-adóvevővel is rendelkezik, amelynek segítségével az irodai kommunikációt és az autósnavigációt is megoldhatjuk egy készülékkel. Az 1500 mAh-ás akkumulátor papíron egy hét készenlétet tesz lehetővé. Az előre telepített szoftverek segítségével táblázatokat, dokumentumokat és prezentációkat is megtekinthetünk.

A készülék ára és kereskedelmi bevezetésének pontos ideje egyelőre nem ismert.