Először mutatták be a Windows Vista utódját

2008.05.28. 16:07

A Windows 7 legfontosabb újítása, hogy egér helyett két kézzel, érintőképernyőn keresztül lehet dolgozni benne. A Vistát váltó operációs rendszer másfél éven belül kapható lesz.

 
Bill Gates és Steve Ballmer a Wall Street Journal által szervezett All Things Digital nevű konferencián mutatta be, vagy inkább mutatta meg a Windows 7 névre keresztelt operációs rendszert, amely a Windows Vistát váltja majd le - és mindeddig csak kétes eredetű pletykák és kiszivárogatott felvételek kerültek napvilágra róla. A Microsoft elnöke és vezérigazgatója egyelőre csak az új szoftver grafikus kezelőfelületét mutatta be részletesen, és egy pár technikai részletet árult el a legújabb Windowsról.

Annak alapján, amit a Gizmodo, a Wall Street Journal és egy sor más kiadvány megírt a bemutatóról, az új Windows az iPhone-éhoz hasonló, több ponton érinthető kezelőfelülettel és funkciókkal rendelkezik majd. Ezeket több alkalmazáson keresztül mutatták be:

  • A fotóalbumban kézzel lehet majd lapozgatni, igazgatni, nagyítani a fotókat, ez utóbbit a már az iPhone-on megismert két ujjas technikával.
  • A rajzolóprogramban akár tíz ujjal is lehet festeni, vonalakat húzni.
  • A képernyőn megjelenített virtuális zongorán ugyanígy több ujjal lehet játszani.
  • A böngészőablakok tartalmát vagy szövegeket kézzel lehet igazgatni és görgetni.

A Microsoft vezetői azzal indokolták az érintőképernyővel megszabott fejlődési irányt, hogy ez a közvetlen kezelés közelebb hozza a felhasználókhoz az egyes funkciókat, és könnyebben kezelhetővé teszi az operációs rendszert. A jövőben, ha hihetünk Gates és Ballmer tippjeinek, az arc- és hangfelismerést is szorosabban integrálják majd az operációs rendszerbe. A multitouch-technológiás érintőképernyőt és a hozzá tartozó szoftvereket a vállalat már korábban bemutatta a Surface nevű koncepció-modellen. Mint az a bemutatón elhangzott, ezeket az asztalba épített érintőképernyővel felszerelt rendszereket nem az otthoni felhasználóknak, hanem nyilvános helyen felállított terminálokba szánják hotelekben, éttermekben, bevásárlóközpontokban.

Start menü helyett valami más

Az új operációs rendszerben az ikonok is máshogy helyezkednek majd el, a Gizmodo szerint ezeket nem a Start menüben csoportosítják majd, hanem az Apple OS X-hez hasonlóan a képernyő mindig látható részén lehet majd elhelyezni a legfontosabb alkalmazásokat. Az OS X-ben Docknak hívják ezt a megoldást, hogy a Windowsban mi lesz a neve és hogy néz majd ki, még nem lehet tudni.


Video: Multi-Touch in Windows 7

Az operációs rendszerbe a korábbinál szorosabban integrálják majd a Microsoft online szolgáltatásait is: a felhasználó már a telepítés során elérhetővé teheti a rendszer számára a weben, a Windows Live-ban tárolt információit és dokumentumait. A szoftvercég a kliensszoftvereken keresztül elérhető webes szolgáltatásokra épít (mint például a Live Messenger), és az ezekhez tartozó alkalmazások várhatóan benne lesznek a Windows 7-ben. Az operációs rendszerben a korábbinál "mélyebb" szinten integrálva lesznek a Microsoft webes térképei is, amelyek kezelését szintén megkönnyíti majd a kétkezes érintőképernyő.

A Windows 7-tel kapcsolatos technológiai részletek között nem esett szó arról, hogy az érintős kezelőfelülethez milyen hardver tartozik majd. Ballmer és Gates annyit azonban felfedett, hogy a fejlesztés a Windows Vistára épül, így a majdani átállásnál nem lesznek kompatibilitási és driver-problémák. Sőt, a cél az, hogy a rendszerigény is megegyezzen a jelenlegi Windowséval.

Árral szemben?

Az azonban biztos, hogy a Microsoft nem fejleszt új rendszermagot, vagyis nem az állítólagos takarékos MinWin kernel lesz a rendszer alapja. A szoftvercég egyelőre szándékosan nem fed fel túl korán túl sok információt az új Windowsról, mondván: az esetleges megvalósulatlan tervek "ne okozzanak csalódást" a fejlesztők számára. A konferencián így nem esett szó új fájlrendszerről sem, és látszólag a Microsoft nem reagál azokra a fogyasztói igényekre, amelyek a kis gépigényű operációs rendszerek iránt gerjesztenek egyre növekvő keresletet az olcsó minilaptopok terjedésével.

Nemrégiben a Gartner elemzői is arra hívták fel a szoftvercég figyelmét, hogy a "monolitikus" Windows Vista és a korszerűtlen, Windows CE alapokon nyugvó Windows Mobile helyett egy több platformon használható, a rendszerigényekhez alkalmazkodni képes, moduláris felépítésű operációs rendszert kellene kihozniuk. Ennek révén minden eszközre csak az ott szükséges szoftverelemek és funkciók települnének. A Vista alapjaira épülő Windows 7 azonban egyelőre nem ebbe az irányba mutat, kérdés, lesz-e még valami a MinWin-ből.