Fürge, de takarékos processzor a Viától

Vágólapra másolva!
A tajvani gyártó kis fogyasztású Nano processzorából készített új processzort, amely az elődöknél sokkal nagyobb teljesítményt kínál, akár még a Crysis nevű gépigényes játék is futhat rajta.
Vágólapra másolva!

Nemrég teszteltük a HP Mini Note nevű olcsó laptopját, amelyet a Via C7-es lapka egy korábbi verziójával szereltek fel, ennek megfelelően teljesítménye sem volt éppen kiemelkedő, az akkumulátoros üzemidő viszont igen. Ezen a helyzeten kíván pozitív irányba változtatni a vállalat a legújabb, Nano elnevezésű lapjájával, amely a cég közleménye szerint 1-1,8 gigahertzes változatokban lesz elérhető öt különböző típusban. Ezek közül a legkisebb chip maximális fogyasztása mindössze 5 watt, a legnagyobbé 25 watt, bár terhelés nélküli üzemben ez akár 0,1 wattra is csökkenhet.

A 64 bites lapka a Via szerint négyszer akkora teljesítményt biztosít, mint a C7-es lapka, így lehetővé teszi HD-felbontású filmek, vagy akár olyan élethű grafikai megjelenést használó játékok futtatását, mint példáula Crysis - persze ehhez megfelelő videokártyára is szükség van. A Via Nano első példányai az idei év harmadik negyedévében várható.