Svédországban hamarosan indul az LTE

Vágólapra másolva!
Svédországban nemrég hirdették ki, hogy a 2,6 Ghz-es frekvenciára kiírt pályázatok győztesei az Ericsson-nal közösen már az LTE-hálózat kiépítésén dolgoznak. Az új megoldással 10 Mbit/sec fölé kerülhetne a mobilinternet.
Vágólapra másolva!

A svéd hálózatfejlesztő vállalat szállítja a győztesek számára a HSPA- és LTE-technológiát. Az árverés keretében lezajlott pályázat a világon az első olyan kiírás, amelynek célja a CEPT (Postai és Távközlési Igazgatások Európai Értekezlete) által hozott, harmonizált sávkezelési döntésnek megfelelő engedélyezés.

A 2,6 GHz-es frekvenciasáv kiosztásának éllovasaként a szabályozásért felelős Svéd Posta és Távközlési Hivatal átvette a CEPT által meghatározott harmonizált spektrumkiosztást. Ezzel a kiosztással jóval hatékonyabban nyújthatnak szélessávú mobilinternet-elérést a szolgáltatók, illetve az országok közti adatroamingot is sokkal jobb minőségben lehet megoldani, mint korábban.

A 2,6 GHz-es sáv árverésére várhatóan 2008-ban kerül sor Ausztriában, Hollandiában, Olaszországban és Nagy-Britanniában. Az LTE és a HSPA, a 2,6 GHz-es sáv előnyben részesített technológiái, kivételes, tömegpiaci felhasználói élményt tesznek lehetővé, olyan igényes alkalmazásoknak adva teret, mint a mobil videózás, bloggolás, továbbfejlesztett játékok, valamint a gazdag multimédiás telefon- és professzionális szolgáltatások.

Az Ericssonnak a 2,6 GHz-es sávhoz kifejlesztett megoldásai a vállalat többszabványos RBS 3000 és RBS 6000 sorozatán alapulnak. Ezek az energiatakarékos bázisállomások a WCDMA, HSPA és LTE, illetve a GSM, EDGE, WCDMA, HSPA és LTE technológiát támogatják. Az Ericsson RBS megoldásai a piacon elérhető legkisebb bázisállomásokat valósítják meg, támogatva az alacsony költségű migrációt és az egyszerű hálózatintegrálást.

A HSPA - vagy hazánkban ismertebb nevén HSDPA - már 80 országban, köztük Magyarországon is több mint 185 hálózaton működik kereskedelmi üzemben, és több mint 600 készüléket vezettek be eddig. Az LTE-technológiát elsősorban a számos telekommunikációs céget magában tömörítő UMTS Forum részesíti előnyben, amelynek egyetlen magyar tagja a T-Mobile.